Beatles 50

Már rég kész kéne lennie az új lemeznek, de sokszor annyira belefeledkeztek a stúdiómunkába, hogy alaposan megcsúsztak. Sokáig nem húzhatják az időt, mivel jövő pénteken már Münchenben kell színpadra állniuk.

Fél év. Ilyen hosszú ideig még nem váratta rajongóit az együttes új kislemezzel. Nemcsak ebből, hanem a tegnap boltokba került Paperback Writer / Rain hanganyagából is tisztán hallatszik, hogy a kereskedelmi szempontok egyre kevésbé érdeklik őket. Nem próbálnak már megfelelni a közönség igényeinek, inkább járatlan utakra próbálják terelni őket, miközben maguk is csak most fedezik fel ezeket. A tavaly év végi We Can Work It Out / Day Tripper-hez képest, amely minden invenciója ellenére igyekezett a rajongói hallójáratokhoz is idomulni, ez a fő elmozdulás.

Ringo Starrt annyira imádják a gyerekek, hogy Paul McCartney számára evidens volt, előbb-utóbb ír neki egy gyerekdalt, legyen mivel szórakoztatnia a kis anyaszomorítókat.

Bob Dylan, aki két éve mutatta be egymásnak a négy Beatle-t és a marihuánát, tegnap éjjel egész biztos, hogy valami keményebbet szedett be, méghozzá nem máshol, mint Kenwoodban, John Lennon Weybridge-i házában.

Az elmúlt két nap során két McCartney dalt is fúvósokkal díszítettek. A Got To Get You Into My Life-hoz három trombitás és két tenorszaxofonos* érkezett, a For No One-hoz pedig a szigetország egyik legkiválóbb kürtmuzsikusa, Alan Civil.

Nem tudjuk megítélni, hogy a kétperces felvételnek valóban köze van-e az együtteshez, azt mindenesetre a neve elhallgatását kérő forrásunk sem állítja, hogy a nyolc vonós között bármelyik Beatle ott ülne. Azt viszont igen, hogy a szólamokat Paul McCartney új dalához George Martin komponálta és vezényelte, három egész nappal ezelőtt, az Abbey Road-i 2. stúdióban.

A Paperback Writer után álltak neki, tegnap pedig be is fejezték a következő kislemez B-oldalára szánt dalt, a Rain-t.

Az a baj, hogy mivel az idei év első napján a Rubber Soul-ra utalva leírtuk, hogy "a folyamatos stúdiókísérletezések pedig semmi korábbihoz nem hasonlítható atmoszférát teremtettek", nehéz hitelesen beszámolni arról a forradalomról, amit a négy Beatle, George Martin és a hangmérnökké előlépett Geoff Emerick az elmúlt két nap során az Abbey Road 3. stúdiójában véghezvitt.

Zéró. Nem tudni, miért bizonyult az együttes büdösnek, de nem annyira róluk, sokkal inkább a Grammyről mond el bármit is a tény, hogy egy olyan korszakalkotó darab, mint a Yesterday, hat jelölésből egyet sem tudott díjra váltani a tegnap New Yorkban megrendezett gálán. Az, hogy a Help! sem a maga négy jelöléséből, csak hab a tortán.

Bocs, srácok, lebuktatok. Olvasóink jelentették, hogy tegnap mind a négy Beatle-t látták, amint többek között George Martin társaságában a CTS londoni stúdiójába érkeznek. Az ok: a BBC le fogja adni a tavaly augusztusi Shea Stadium-béli koncertet, de mivel a hangot nem sikerült megfelelő minőségben rögzíteni, nincs mese, utólag kell rájátszani a meglévő képsorokra.

Ő az az ember, aki az utolsó pillanatban lecsapott a Beatlesre. Ma már elképzelhetetlen, de ha azon a bizonyos három és fél évvel ezelőtti napon - amely pillanattól kezdve ezen a blogon figyelemmel kísérjük az együttes pályáját - George Martin nem ad esélyt a liverpooli négyeknek, könnyen lehet, hogy feladják a küzdelmet, és John Lennonnak, Paul McCartneynak, George Harrisonnak, Pete Bestnek ma polgári foglalkozása lenne (nem beszélve Ringo Starr-ról, akinek nevét soha senki nem emlegette volna a négy Beatle-ével egy mondatban).

Számos kínos tévészereplés után tegnap végre egy kifejezetten nézhető produkcióban tűnt fel az együttes. A The Music of Lennon And McCartney koncepciója szerint a 45 perces adás a két Beatle szerzeményeire épül, közülük rengeteget ők maguk nem is jelentetettek meg.

Ha már kellőképp elkoptattuk az A-oldalt, ideje megfordítani a korongot:

A dupla A-oldalas kislemezzel együtt mától boltokban a Beatles hatodik albuma, a Rubber Soul.

Néhány perccel ezelőtt elkészültek a hatodik nagylemez felvételeivel. 13 órája ülnek a stúdióban, most botorkálnak hazafelé az Abbey Roadról.

A hatodik album még távol van a késztől, de van más kötelezettségük is, amellyel el vannak maradva: a rajongói kluboknak küldendő karácsonyi kislemezt is ki kéne préselniük magukból, főleg miután három hete már felsültek egyszer. Az együttes nem pánikol, a producer annál inkább, meg is próbált két legyet ütni egy csapásra: a tegnapi stúdiónapon, amikor egy új Harrison-dallal küzdöttek, letett egy magnót a fiúk elé, hátha a karácsonyi anyagon felhasználható poénkodások is elhangzanak.

Az már egyértelmű, hogy a We Can Work It Out és a Day Tripper kislemezen jelenik meg, rajtuk kívül pedig mindössze hat dal* állt készen két nappal ezelőtt; édeskevés egy nagylemezhez. Márpedig legkésőbb december elején meg kell jelennie ahhoz, hogy a karácsonyi őrületben idén is a Beatles taroljon. A probléma csak az, hogy a szerzők kezdenek kifogyni a dalokból.

Ismerve a műfaj színvonalát, szinte hihetetlen, de a tegnapi és a tegnapelőtti napon egy egészen vállalható showműsort forgatott az együttes The Music of Lennon And McCartney címmel.

Tegnap 9 egész órán át próbálták és vették fel a McCartney-Asher saga legújabb epizódjából építkező I'm Looking Through You-t. A szerző pár hete még arra kérte barátnőjét, próbálja megérteni az ő álláspontját is ("try to see it my way" - énekli az azóta már végleges formáját elnyert We Can Work It Out-ban), most viszont már úgy érzi, nem is ismeri a nőt, akivel veszekszik ("I thought I knew you, what did I know?").

Harrison dalának véglegesítésével kezdődött a tegnapi stúdióülés. A Don't Bother Me, az I Need You és a You Like Me Too Much után az If I Needed Someone így már a negyedik szerzeménye Harrisonnak, ami megjelenhet - és még alig kezdődtek meg a lemez felvételei. A nap nagy dobása azonban vitán felül az In My Life.

Majdnem sikerült az A Hard Day's Night-hoz hasonlóan kizárólag saját szerzeményekkel megtölteni a lemezt. Mivel azonban a That Means A Lot-tal és az If You've Got Trouble-lal felsültek, a Yes It Is-t és az I'm Down-t pedig kislemezek B-oldalán szórták el, kénytelenek voltak két feldolgozással kiegészíteni a tizenkét saját számból álló hanganyagot. A "Williams-napon" rögzített két dalból a Dizzy Miss Lizzy-nek jutott hely, a Bad Boy (egyelőre?) csak az amerikai piacon boldogítja a rajongókat. Starrnak, ahogy a Beatles For Sale felvételei során is történt, az utolsó pillanatban találtak megfelelő énekelnivalót: ez lett a színpadon korábban sosem (azóta már annál inkább) játszott Act Naturally.

Tegnap befejeződtek a Help! album felvételei.

George Martin hamar meggyőzte a kétkedő McCartneyt arról, hogy bátor vállalkozás volna a három nappal korábban rögzített Yesterday-t vonósnégyessel feldobni. A szerző mondogatta ugyan a producernek, hogy nem akar olyan lenni, mint Mantovani, meg a vonósok által alkalmazott vibratotól is a hideg rázza, de csiklandozta az ötlet annyira az önérzetét, hogy belevágjon.

"McCartney mintha nem lenne alkotóereje csúcsán: a héten rögzített dalainak minősége nem közelíti meg a partnere által jegyzettekét, és ami a nagyobb probléma, a saját tavalyi szerzeményeiét sem" - írtuk aggódva februárban, amikor a film betétdalaival elkészültek. Tegnap óta viszont újra Lennon önbecsülését kell félteni, nem McCartney kreatív energiáit.

Fél év után tértek vissza a BBC stúdiójába, hogy ismét feljátsszanak néhány számot, de nem lennénk meglepve, ha ez lett volna az utolsó alkalom. Mi szükségük is volna már arra, hogy professzionális körülmények között rögzített dalaikat rohamtempóban reprodukálják, csak azért, hogy a rádió exkluzív anyagként adhassa le? Semmi.

Így megy ez minden filmforgatáson, nem igaz? Két jelenet között betoppan Peter Sellers, hogy a főszereplőknek Grammy-díjakat adjon át. Teljesen hétköznapi eset. A felvétel az NBC külön kiadásában megy majd le, mi már most láthatjuk: