Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Buli lett a lemezfelvételből

Ringo Starrt annyira imádják a gyerekek, hogy Paul McCartney számára evidens volt, előbb-utóbb ír neki egy gyerekdalt, legyen mivel szórakoztatnia a kis anyaszomorítókat.

Megosztás

Idén először élőben

Négy és fél hónappal az után, hogy utoljára színpadon álltak, tegnap öt dalt adtak elő a londoni Empire Poolban, a New Musical Express menetrendszerű gáláján.

Megosztás

Alkalmi szippantók, szűz k*rvák, szevasztok!

Karácsony előtt nem csak egy új albummal, hanem egy a slágerlistákat újra meghódítani képes kislemezzel is elő kell állni. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Lennon, McCartney vagy akár Harrison újabb szerzeményei a jól bejáratott utakon haladva születtek volna, sokkal inkább az ismeretlen területek vonzzák mindhármukat.

Megosztás

7 idei dal, amelyek mellett a Beatles sem mehet el

A Beatles mindent elért, amit a popszakmában el lehet; az őket övező őrület töretlen, bár a két hete zárult amerikai turné néhány foghíjas fellépő helyszíne arra enged következtetni, hogy kopik irántuk az érdeklődés.

Megosztás

1964 - A Beatles éve

Ha valami kiderül a Radio Luxembourg jövő évi adásai számára rögzített rövid bejelentkezésekből, az az, hogy a Beatles tagjait rettentően fárasztja, hogy naponta kétszer hülyét kell csinálniuk magukból az Another Beatles Christmas Show című színpadi bohózatban.

Megosztás

Kész az új lemez

A holtfáradt Beatles tegnap befejezte negyedik nagylemezének felvételeit. Mivel kimerültségükről nem óhajtanak tudomást venni, már napközben bementek a stúdióba, hogy a korábbi felvételek keverését végigasszisztálják.

Megosztás

Elviselhetetlen a nyomás, de új Lennon-McCartney számot rögzítettek

Nincs megállás.

Már július volt, mire hazaérkeztek Ausztráliából, bemutatták a filmjüket, boltokba került a harmadik nagylemezük (még mindig július, mire a listák élére ugrott, épp a Rolling Stones bemutatkozó albumát leszorítva onnan).

Megosztás

Színpadi közelharc a holland közönséggel

Dánia után tegnap Hollandiába repültek, ahol egy reptéri sajtótájékoztató után a szállodában is letámadta őket egy meglehetősen felkészületlen újságíró. A felvételen látszik, hogy nem tudja összepárosítani az arcokat a nevekkel (McCartneyt George-ként szólítja meg), de az sem tűnik fel neki, hogy Lennon "John Leonard"-ként mutatkozik be

Megosztás

Itt a Beatles második albuma

A Please Please Me épp nyolc hónappal ezelőtti megjelenése után ötven nappal lett listavezető, ahonnan most már nagy valószínűséggel csak a ma boltokba került With The Beatles fogja letaszítani.

Megosztás

Beatlemánia mindenhol

Egy ilyen svéd turné után a minimum lenne egy nyugodt hétvége, de ebben az őrületben fel sem merül az ilyesmi.

Megosztás

Kész az album, irány Svédország

Amikor a Stones orra előtt megírták, nem gondolták volna, hogy épp az I Wanna Be Your Man-nel fognak ennyit vacakolni.

Megosztás

Újra itthon, kezdődik az őrület

Három Beatle már tegnap visszatért a szabadságáról, a tengeren túlról érkező Harrison csak ma délután futott be.

Megosztás

Egy színpadon a Stonesszal, élen a She Loves You, jöhet a vakáció

Mindössze öt hónapot kellett várni rá, hogy a Beatles visszatérjen a Royal Albert Hallba, ezúttal egy 12 együttest felvonultató jótékonysági koncert keretében, a Printers' Pension Corporation jóvoltából.

Megosztás

Döcög a lemezfelvétel

A július végén félbehagyott új nagylemeznek ma délután fél 3-kor estek neki újra, de elég nehezen sikerült felvenniük a ritmust.

Megosztás

Jaggerék beájultak McCartneyéktól

Véletlenek márpedig léteznek. Fényes nappal a londoni nyílt utcán Lennon és McCartney összefutott a Rolling Stones Brian Epsteinjével, Andrew Oldhammel.

Megosztás

Szerepléseket kell lemondani

Hiányzik hozzá a történelmi távlat, hogy meghatározzuk, mi volt a fordulópont, de ma már nem lehet nem észrevenni, hogy valami soha nem látott őrület van kibontakozóban.

Megosztás

Potenciális riválissal haverkodik a Beatles

Jót fog tenni a Beatlesnek, hogy elugrottak tegnap este a richmondi Crawdaddy Clubba, ahol kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy mások is próbálkoznak a dögunalmas brit zene fenekestül való felforgatásával. Sőt, olyan bandát láthattak, amilyenek ők már sosem lehetnek.

Megosztás

Google Search Box

Ezen a blogon

A Beatles az első Abbey Road-i próbafelvételétől a feloszlásáig eltelt nem egész nyolc év alatt hozta össze azt a több mint egy tucat albumot és legalább még két lemezre elegendő dalt, amit. Ma egy termékenyebb banda ennyi idő alatt jó, ha három-négy lemezt készít és egyszer szintet lép. A Beatles ezzel szemben folyamatosan kísérletezve, hónapról hónapra haladta meg önmagát és versenytársait: 50 év távlatából ezt az életszagú progressziót éljük újra „real time”-ban.

Beatles 50 a Facebookon!

Címkefelhő

A Hard Days Night (30),A Taste of Honey (11),Abbey Road-i stúdió (77),Act Naturally (8),All My Loving (17),And I Love Her (6),Anna (6),Arthur Alexander (7),Ask Me Why (11),Baby Its You (6),Babys In Black (12),BBC (60),Beatlemánia (18),Beatles For Sale (11),Billy J. Kramer (16),Bob Dylan (5),Bob Wooler (5),Boys (11),Brian Epstein (75),Buddy Holly (5),Cant Buy Me Love (23),Capitol (17),Carl Perkins (14),Cavern Club (18),Chains (6),Chuck Berry (16),Cilla Black (5),Cynthia Powell (8),Daily Mirror (6),Day Tripper (14),Devil In Her Heart (5),Dizzy Miss Lizzy (9),Do You Want To Know A Secret (11),Easy Beat (5),Ed Sullivan (13),Elvis Presley (12),EMI (5),Empire Pool (5),Everybodys Trying To Be My Baby (8),film (5),From Me To You (38),George Harrison (157),George Martin (78),Gerry & The Pacemakers (8),Hamburg (5),Helen Shapiro (6),help (12),Help (14),Hold Me Tight (9),Honey Dont (6),How Do You Do It? (9),I Call Your Name (5),I Feel Fine (26),I Need You (5),I Saw Her Standing There (31),I Should Have Known Better (6),I Wanna Be Your Man (18),I Want To Hold Your Hand (33),If I Fell (7),If I Needed Someone (9),Ill Get You (13),Im A Loser (12),Im Down (12),Im Looking Through You (5),In My Life (7),interjú (15),It Wont Be Long (6),Jane Asher (17),Jimmie Nicol (8),John Lennon (211),Julian Lennon (5),Kansas City (10),karácsonyi lemez (7),koncert (58),Larry Williams (5),lemezfelvétel (37),Little Child (5),Little Richard (9),Long Tall Sally (25),Love Me Do (32),Matchbox (7),Mick Jagger (5),Misery (10),Money (Thats What I Want) (12),No Reply (5),Norwegian Wood (This Bird Has Flown) (9),Nowhere Man (9),P.S. I Love You (9),Paperback Writer (7),Paul McCartney (198),Pete Best (16),Peter Sellers (5),Please Mister Postman (5),Please Please Me (60),Pop Go The Beatles (23),Revolver (18),Richard Lester (7),Ringo Starr (137),Robert Freeman (6),Rock And Roll Music (8),Roll Over Beethoven (17),Rolling Stones (17),Rubber Soul (19),rádió (57),Saturday Club (7),She Loves You (51),Shes A Woman (20),Smokey Robinson (6),Thank You Girl (15),Thank Your Lucky Stars (10),The Hippy Hippy Shake (5),The Night Before (5),Theres A Place (6),Things We Said Today (6),Think For Yourself (5),This Boy (15),Ticket To Ride (18),Till There Was You (15),Tomorrow Never Knows (7),Tony Barrow (6),Twist And Shout (45),tévéfelvétel (33),Vee-Jay (5),We Can Work It Out (13),What Goes On (5),With The Beatles (18),Yes It Is (5),Yesterday (17),You Cant Do That (12),You Like Me Too Much (5),You Really Got a Hold On Me (9),Youve Got To Hide Your Love Away (5)