Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az összes kislemez élőben a BBC-n, most

A fél 11-kor kezdődött Easy Beat című műsorban adagolja a BBC a szerdán rögzített öt dalt. Az I Saw Her Standing There-rel kezdtek (amelyben Harrison ismét átdolgozta kicsit a szólóját), majd "visszatekintő" tematikával időrendben játsszák a négy kislemez A-oldalas dalait

Megosztás

Harrison politikust ekéz

Nem mintha ne tudnák bármelyik számukat álmukból is felkeltve előadni, a Beatles délután négy óra óta próbál a Playhouse Theatre-ben, hogy a BBC Easy Beat című műsorának kilenckor esedékes felvételén a legjobbat hozza ki magából.

Megosztás

Dől a Beatles a rádióból

Pop Go The Beatles ide, Beat Show oda, most épp az Easy Beat című BBC-műsor számára szerdán felvett négy dal kerül adásba

Megosztás

McCartney beszólt a Pacemakersnek

Az elmúlt percekben ment le a szerdán rögzített BBC-felvétel: az Easy Beat című műsorban a Please Please Me és a Misery mellett a még meg sem jelent From Me To You is felcsendült.

Megosztás

Ezüstöt ér a Please Please Me

A Beatles ezüstlemezt termelt, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy a Please Please Me kislemezből negyedmilliónyi fogyott január 11-ei megjelenése óta.

Megosztás

Google Search Box

Ezen a blogon

A Beatles az első Abbey Road-i próbafelvételétől a feloszlásáig eltelt nem egész nyolc év alatt hozta össze azt a több mint egy tucat albumot és legalább még két lemezre elegendő dalt, amit. Ma egy termékenyebb banda ennyi idő alatt jó, ha három-négy lemezt készít és egyszer szintet lép. A Beatles ezzel szemben folyamatosan kísérletezve, hónapról hónapra haladta meg önmagát és versenytársait: 50 év távlatából ezt az életszagú progressziót éljük újra „real time”-ban.

Beatles 50 a Facebookon!

Címkefelhő

A Hard Days Night (30),A Taste of Honey (11),Abbey Road-i stúdió (77),Act Naturally (8),All My Loving (17),And I Love Her (6),Anna (6),Arthur Alexander (7),Ask Me Why (11),Baby Its You (6),Babys In Black (12),BBC (60),Beatlemánia (18),Beatles For Sale (11),Billy J. Kramer (16),Bob Dylan (5),Bob Wooler (5),Boys (11),Brian Epstein (75),Buddy Holly (5),Cant Buy Me Love (23),Capitol (17),Carl Perkins (14),Cavern Club (18),Chains (6),Chuck Berry (16),Cilla Black (5),Cynthia Powell (8),Daily Mirror (6),Day Tripper (14),Devil In Her Heart (5),Dizzy Miss Lizzy (9),Do You Want To Know A Secret (11),Easy Beat (5),Ed Sullivan (13),Elvis Presley (12),EMI (5),Empire Pool (5),Everybodys Trying To Be My Baby (8),film (5),From Me To You (38),George Harrison (157),George Martin (78),Gerry & The Pacemakers (8),Hamburg (5),Helen Shapiro (6),help (12),Help (14),Hold Me Tight (9),Honey Dont (6),How Do You Do It? (9),I Call Your Name (5),I Feel Fine (26),I Need You (5),I Saw Her Standing There (31),I Should Have Known Better (6),I Wanna Be Your Man (18),I Want To Hold Your Hand (33),If I Fell (7),If I Needed Someone (9),Ill Get You (13),Im A Loser (12),Im Down (12),Im Looking Through You (5),In My Life (7),interjú (15),It Wont Be Long (6),Jane Asher (17),Jimmie Nicol (8),John Lennon (211),Julian Lennon (5),Kansas City (10),karácsonyi lemez (7),koncert (58),Larry Williams (5),lemezfelvétel (37),Little Child (5),Little Richard (9),Long Tall Sally (25),Love Me Do (32),Matchbox (7),Mick Jagger (5),Misery (10),Money (Thats What I Want) (12),No Reply (5),Norwegian Wood (This Bird Has Flown) (9),Nowhere Man (9),P.S. I Love You (9),Paperback Writer (7),Paul McCartney (198),Pete Best (16),Peter Sellers (5),Please Mister Postman (5),Please Please Me (60),Pop Go The Beatles (23),Revolver (18),Richard Lester (7),Ringo Starr (137),Robert Freeman (6),Rock And Roll Music (8),Roll Over Beethoven (17),Rolling Stones (17),Rubber Soul (19),rádió (57),Saturday Club (7),She Loves You (51),Shes A Woman (20),Smokey Robinson (6),Thank You Girl (15),Thank Your Lucky Stars (10),The Hippy Hippy Shake (5),The Night Before (5),Theres A Place (6),Things We Said Today (6),Think For Yourself (5),This Boy (15),Ticket To Ride (18),Till There Was You (15),Tomorrow Never Knows (7),Tony Barrow (6),Twist And Shout (45),tévéfelvétel (33),Vee-Jay (5),We Can Work It Out (13),What Goes On (5),With The Beatles (18),Yes It Is (5),Yesterday (17),You Cant Do That (12),You Like Me Too Much (5),You Really Got a Hold On Me (9),Youve Got To Hide Your Love Away (5)