Legkésőbb tavaly ilyenkor a Beatles megtanulta ezt a leckét.
Akkor azért vonultak stúdióba, hogy két számot még hozzácsapjanak ahhoz a koronghoz, amelyik az USA-ban korábban megjelent lemezekről lespórolt dalokat vonultatta fel. A Dizzy Miss Lizzy és a Bad Boy hamar ki is jött a Beatles VI-re keresztelt amerikai lemezen. Előbbi aztán Angliában a Help!-en találta meg a helyét, utóbbival viszont egyáltalán nem találkozott a brit közönség - nem mintha sokat vesztettek volna.
Zéró. Nem tudni, miért bizonyult az együttes büdösnek, de nem annyira róluk, sokkal inkább a Grammyről mond el bármit is a tény, hogy egy olyan korszakalkotó darab, mint a Yesterday, hat jelölésből egyet sem tudott díjra váltani a tegnap New Yorkban megrendezett gálán. Az, hogy a Help! sem a maga négy jelöléséből, csak hab a tortán.
Bocs, srácok, lebuktatok. Olvasóink jelentették, hogy tegnap mind a négy Beatle-t látták, amint többek között George Martin társaságában a CTS londoni stúdiójába érkeznek. Az ok: a BBC le fogja adni a tavaly augusztusi Shea Stadium-béli koncertet, de mivel a hangot nem sikerült megfelelő minőségben rögzíteni, nincs mese, utólag kell rájátszani a meglévő képsorokra.
Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a Beatles ma is sok lépéssel versenytársai előtt jár, ahogy az sem, hogy ennyi sikerrel a hátuk mögött felderítetlen területek meghódításán munkálkodik.
A hétvégén véget ért a tíznapos brit turné, amely során nyolc város kilenc helyszínén tizennyolcszor játszották el ugyanazt a tizenegy számot. Az újabb dalok közül mindössze négyet válogattak be: az új kislemez mindkét A-oldalát, a Rubber Soul-ról pedig a Nowhere Man-t és - első alkalommal egy Harrison-szerzeményt - az If I Needed Someone-t. McCartney térfoglalását jelzi, hogy a Yesterday visszakerült a műsorba, méghozzá úgy, hogy egy elektromos zongorán kísérve magát egymaga adta elő; a blackpooli és a New York-i eset után ez mindenképp váratlan fordulat.
Ha már kellőképp elkoptattuk az A-oldalt, ideje megfordítani a korongot:
Erre igazán rájöhettek volna előbb is, nem túl bonyolult a képlet. Hogy lehetsz úgy ott a Föld összes tévéműsorában, hogy sehol sem vagy ott? Úgy, hogy bemész egy stúdióba, eltátogod az új számaidat (közben persze a lemezről szól a tökéletes változat), a kész videókat pedig - jó pénzért - magad helyett elküldöd a tévéshowknak. Mindenki örül.
Öt stúdiónap után egyértelműek a jelek: a Beatles sokkal jobb formában van, mint az Help! felvételeinek hasonló idejében. Ehhez persze az is kell, hogy most nem rohannak sem filmet forgatni, sem turnézni, van idejük a stúdióban farigcsálni a részleteket, de ezek a körülmények nem jelentenének sokat, ha nem vadásznának hárman is új dalszerzési területeken.
Nem véletlenül ilyen nagy a csönd a Beatles háza táján. Hiába vezeti a Help! a listákat már vagy hat hete, a tavalyi és a tavaly előtti évhez hasonlóan a kiadó idén is elvárja, hogy az együttes kitermelje a második nagylemezt, így aztán október 12-én stúdióba is vonulnak. Az amerikai turné után most csak látszólag vannak tehát szabadságon, McCartney és Lennon gőzerővel írja az új számokat, Harrison sem tétlenkedik, Starr pedig apuka lett.
A Beatles mindent elért, amit a popszakmában el lehet; az őket övező őrület töretlen, bár a két hete zárult amerikai turné néhány foghíjas fellépő helyszíne arra enged következtetni, hogy kopik irántuk az érdeklődés.
Elég ciki, hogy egyetlen Beatles-koncertlemezt sem sikerült még piacra dobni. A Capitol már a tavalyi Hollywood Bowl-béli fellépésre úgy készült, hogy ősszel kiadja, de - néhány dal kivételével - annyira kiábrándítónak bizonyult a hangminőség, hogy letettek róla. Most viszont új, ráadásul dupla lehetőséget kaptak: az elmúlt két este a Beatles újra a Hollywood Bowl-ban lépett színpadra, így még válogathatnak is a felvételek között.
Aktív pihenéssel használja ki Los Angeles-i szabadnapjait a négy liverpooli. A Gábor Zsazsától bérelt Beverly Hills-i házban magányosan el tudják ütni az időt, kivéve, amikor néhány hölgyrajongó helikopterrel száll föléjük, hogy onnan próbáljon a medencéjükbe ugrani. Nem sok híja volt, hogy meg is tegyék.
A New Yorkban indult észak-amerikai turné második, torontói állomásán Lennon úgy belejött a könyökkel glissandózásba, hogy szervizbe kellett vinni hangszerét, a tegnapi atlantai bulin így egy kölcsön Vox orgonán kísérhette le az I'm Down-t.
Tavaly is, idén is léptek már fel stadionban. Ekkora közönség előtt azonban még soha. 55,6 ezer ember sikítozása közepette játszani akkor is zavarba ejtő feladat, ha a négy Beatle történetesen két éve ebben az őrületben éli az életét.
A Blackpoolban két hete történteket még talán-talán lehetett ártatlan csipkelődésnek vélni, a tegnap esti Ed Sullivan Show során viszont Lennon már teljesen nyilvánvalóan adott hangot nemtetszésének partnere szólózása miatt.
Ha kezdő folk banda vagy, juss be a Cavernbe, vétesd észre magad Brian Epsteinnel, és máris ugyanannál a NEMS-nél menedzselnek, ahol a Beatlest. Nem kell beérned ennyivel: győzd meg a menedzsert, hogy egy Lennon-McCartney dalból többet is ki tudnál hozni, mint maguk a szerzők.
Majdnem sikerült az A Hard Day's Night-hoz hasonlóan kizárólag saját szerzeményekkel megtölteni a lemezt. Mivel azonban a That Means A Lot-tal és az If You've Got Trouble-lal felsültek, a Yes It Is-t és az I'm Down-t pedig kislemezek B-oldalán szórták el, kénytelenek voltak két feldolgozással kiegészíteni a tizenkét saját számból álló hanganyagot. A "Williams-napon" rögzített két dalból a Dizzy Miss Lizzy-nek jutott hely, a Bad Boy (egyelőre?) csak az amerikai piacon boldogítja a rajongókat. Starrnak, ahogy a Beatles For Sale felvételei során is történt, az utolsó pillanatban találtak megfelelő énekelnivalót: ez lett a színpadon korábban sosem (azóta már annál inkább) játszott Act Naturally.
Lennon egoját McCartney a Can't Buy Me Love-val szurkálta meg először, a Yesterday-jel pedig valószínűleg maradandó károsodást okozott.
Ha Önnek mindegy, mit csinálnak, mit mondanak, csak látni akarja a négy Beatle-t, a moziban a helye. Minden más esetben jobban jár, ha csak a lemezeiket hallgatja.
Aligha lehetett volna szerencsésebben összepárosítani két új Beatles-dalt. A mély, de metsző humorú Lennon és a komolykodónak mondott melodista McCartney mintha szerepet cserélt volna. A magába forduló, épp a "kövér Elvis" korszakát élő Lennon az A-oldalon segítségért kiált, a lemez megfordítása után pedig McCartney mintha pont ebből űzne gúnyt.
A francia- és az olaszországi állomások után Madridban és Barcelonában zárták 15 fellépésből álló európai turnéjukat.
Tegnap befejeződtek a Help! album felvételei.
George Martin hamar meggyőzte a kétkedő McCartneyt arról, hogy bátor vállalkozás volna a három nappal korábban rögzített Yesterday-t vonósnégyessel feldobni. A szerző mondogatta ugyan a producernek, hogy nem akar olyan lenni, mint Mantovani, meg a vonósok által alkalmazott vibratotól is a hideg rázza, de csiklandozta az ötlet annyira az önérzetét, hogy belevágjon.
Azoknak, akik azt képzelik, McCartney a könnyed, csak a formai finomságokra érzékeny, felületes szerző, ezzel szemben Lennon a mélyre ásó, önmarcangoló, nagybetűs művész, figyelmükbe ajánljuk az elmúlt két felvételi nap kontrasztját.
Egy ideje nem foglalkozunk az együttes amerikai piacon megjelent lemezeivel, nem véletlenül. Az EMI tengerentúli leánya, a Capitol ugyanis módszeresen széttrancsírozza a Beatles műveit: alig több mint egy év alatt hat nagylemezen hozta ki az Angliában négy albumra elegendő hanganyagot. Igaz, a kislemezes számok is felfértek ezekre, az A Hard Day's Night filmzenéje pedig még extrákat is tartalmaz, de a lényegen ez nem változtat: az együttesnek semmi ráhatása nincs arra, hogy a kiadó mit kezd a dalaival, furcsa is, hogy jóformán szó nélkül tűrik.
Így megy ez minden filmforgatáson, nem igaz? Két jelenet között betoppan Peter Sellers, hogy a főszereplőknek Grammy-díjakat adjon át. Teljesen hétköznapi eset. A felvétel az NBC külön kiadásában megy majd le, mi már most láthatjuk: