Aligha lehetett volna szerencsésebben összepárosítani két új Beatles-dalt. A mély, de metsző humorú Lennon és a komolykodónak mondott melodista McCartney mintha szerepet cserélt volna. A magába forduló, épp a „kövér Elvis” korszakát élő Lennon az A-oldalon segítségért kiált, a lemez megfordítása után pedig McCartney mintha pont ebből űzne gúnyt.
Fotó: Bavid Bailey, forrás: Supertouch
Boltba be, és ezt kell csinálni a koronggal:
Aztán ezt:
Help! (LENNON-McCartney)
Lennon szándékaival ellentétben jóval slágeresebb lett a végeredmény, borítékolható, hogy a nemsokára megjelenő nagylemez is ezzel indul majd. A megállíthatatlan sodrás sem térítheti el a figyelmünket arról, hogy a szerzőnek kezd az idegeire menni a népszerűség, és hogy a saját magával vívott harcait egyre nyíltabban fogalmazza meg újabb szerzeményeiben. Ezzel együtt sem lehet egyetlen rajongóra sem haragudni, ha már második hallgatásra torkaszakadtából fogja üvölteni a fülbemászó sorokat.
I’m Down (Lennon-McCARTNEY)
Időszerű volt, hogy McCartney megírja saját Little Richard dalát, miután a Long Tall Sally-t már ezer éve az ikonját megszégyenítő módon hozza koncertről koncertre. A Help!-ével ellentétben ennek a dalszövegnek képtelenség egyetlen sorát is szó szerint érteni, a hallgatóban fel sem merülhet, hogy az ordítozó énekes valóban „le van törve”. Az egymást építő, de konkuráló szerzők viszonyára jellemző, hogy Lennon – kimondva-kimondatlanul – érzi, hogy ő a gúny tárgya, de ahelyett, hogy rossz néven venné, emeli a tétet: vad orgonaklimpírozással ő ad igazán sajátos fazont a dalnak. Ha nem volna az azonos című film miatti kereskedelmi kényszer, akár komolyan is felmerülhetett volna, hogy az I’m Down kerüljön az A-oldalra.