Majdnem sikerült az A Hard Day’s Night-hoz hasonlóan kizárólag saját szerzeményekkel megtölteni a lemezt. Mivel azonban a That Means A Lot-tal és az If You’ve Got Trouble-lal felsültek, a Yes It Is-t és az I’m Down-t pedig kislemezek B-oldalán szórták el, kénytelenek voltak két feldolgozással kiegészíteni a tizenkét saját számból álló hanganyagot. A „Williams-napon” rögzített két dalból a Dizzy Miss Lizzy-nek jutott hely, a Bad Boy (egyelőre?) csak az amerikai piacon boldogítja a rajongókat. Starrnak, ahogy a Beatles For Sale felvételei során is történt, az utolsó pillanatban találtak megfelelő énekelnivalót: ez lett a színpadon korábban sosem (azóta már annál inkább) játszott Act Naturally.

 

Bár az eredeti terv ez lett volna, a négy tag által a borítón mutogatott szemaforjelzések sehogy sem adják ki a HELP szót. A harmadik Beatles-albumot fotózó Robert Freeman ugyanis nem találta esztétikusnak a megfelelő jeleket, így aztán maradt az improvizáció. A végeredmény: NUVJ. Nem, ennek nincs semmiféle rejtett értelme, de bizonyosan lesznek, akik majd kreálnak hozzá. Mi inkább hallgassuk meg a lemezt, amelynek az A-oldalán hallható hét dal alkotja egyben a film zenéjét is:

Help! (LENNON-McCartney)

Csalóka indítás. Ha nem figyelnénk a szöveget, könnyen rabul ejthetne a dal jókedvű dinamikája, amelynek nem hogy középrésze, de jóformán refrénje sincs: mintha egy nagy levegővel végigüvöltött csatakiáltás volna, ami alig hogy elkezdődik, már véget is ér. Lennon eredetileg egyáltalán nem így tervezte, középtempóban szerette volna felvenni, hogy jobban érvényesülhessen eddigi legmélyebb vallomása. Végre kimondja, hogy segítségre van szüksége – az együttesének viszont új slágerszámra, muszáj volt tehát feldobniuk. A szerző így sem panaszkodhat a társakra: kidolgozott háttérvokáljuk nem felelget, hanem megágyaz a szólóénekesnek, Harrison ereszkedő gitárbetétei pedig különösen emlékezetessé teszik a hangzást.

The Night Before (Lennon-McCARTNEY)

Töltelékszagú dalocska, de a jobbik fajtából. Nem kíván többnek látszani, mint ami. Több eleme mégis karakteres, mindenekelőtt McCartney mély tartományban előadott szólóéneke, Lennon elektromos zongorája, illetve az oktávban megduplázott gitárszóló.

You've Got To Hide Your Love Away (LENNON-McCartney)

Tisztán akusztikus dal, ilyen sem volt még. Meg olyan sem, hogy külsős működjön közre Beatles-felvételen; ezt a tabut Johnnie Scott döntötte le a dal kódájához feljátszott fuvolaszólamával (a Yesterday vonósai pár hónappal később zárkóztak fel). A Help!-hez hasonlóan a You’ve Got To Hide Your Love Away is Bob Dylan hatása alatt íródott, bár itt inkább a formán érezhetjük ezt, kevésbé a tartalmon. Sőt, mintha a címadó dal ellentétével lenne dolgunk: ott a derűs hangvétel elfedi a mélységeket, itt pedig a lágy megszólalás kelti azt a hamis illúziót, hogy komoly mondanivalót kell keresnünk a dalban. Lennon ezúttal inkább csak gúnyolódik.

I Need You (Harrison)

Harrison első szerzeménye a Don’t Bother Me óta, ami el is jutott a megjelenésig. A dal nagyjából a lemez színvonalának átlagához igazodik, ami kezdő dalszerző esetén inkább elismerésnek számít. Az I Need You-ban megfogalmazódó vallomás őszintének tűnik, Harrison szenvtelen előadásánál azonban ezt jobban kifejezi a gitárt szinte véletlenszerűen el-elfojtó hangerőpedál. Némi tábortűzi hangulatot kölcsönöz a dalnak, hogy Starr egy akusztikus gitár hátát püföli.

Another Girl (Lennon-McCARTNEY)

Előbb vették fel, mint a The Night Before-t, de talán elég lett volna csak az egyiket beválogatni a lemezre, annyira hasonló kaptafára épülnek (és egyik sem közelíti meg az előfutárnak tekinthető She’s A Woman színvonalát). McCartney kivette Harrison kezéből a szólógitárt, és maga díszítette közbeszúrásokkal szerzeményét, amelynek a lezárása kifejezetten eredetire sikerült. Hogy vélhetően mi is ihlette az Another Girl-t, arról már volt szó.

You're Going To Lose That Girl (LENNON-McCartney)

Ez a dal bizonyítja, hogy tartalmatlan töltelékdal is lehet emlékezetes. Hozzávalók: az egyszerű szöveghez illeszkedő, fenyegető szólóének (Lennon), energikus felelgetős vokál (McCartney, Harrison), kiszámíthatatlan bongózás (Starr), merész hangnemváltás a középrészben (E-dúrból G-dúrba), szokatlanul éles gitárszóló (Harrison).

Ticket To Ride (LENNON-McCartney)

Az egész lemezhez elsőként felvett dalról már akkor minden szépet és jót elmondtunk, amikor áprilisban kijött kislemezen, sőt, már a felvétele során is egyértelmű volt, hogy kiváló szerzeménnyel van dolgunk. Azóta azt is tudjuk, milyen jól működik a Ticket To Ride élőben, tisztességes lezárással.

Act Naturally (Morrison-Russell)

Buck Owens country-and-western dalát Starr választotta ki magának, a többiek pedig leokézták. Kifejezetten jól áll neki ez a stílus, ami több dalban is visszaköszön még a B-oldalon. McCartney olykor megtámasztja vokáljával a szólóénekest, de Harrison az, aki gitárjátékával igazán hitelessé teszi a Beatlest, mint country zenekart.

It's Only Love (LENNON-McCartney)

Lennon erre a dalára biztosan nem lesz büszke, mentségére legfeljebb az szólhat, hogy maga is kiválóan elszórakozik szerzeményének sutaságán. Az I Should Have Known Better-hez hasonlóan a szerző itt is azzal a kihívással küzd, hogy egyáltalán képes legyen röhögés nélkül végigénekelni (nem győzünk emlékeztetni a dal munkacímére). A refrén viszonylagos élettel telisége mellett az It’s Only Love-ról a legfőbb pozitívum, amit feljegyezhetünk, a dicséretes rövidsége.

You Like Me Too Much (Harrison)

Harrison harmadik korongérett dala talán az eddigi legbanálisabb, a hatalomra törő zongorák mégis képesek izgalmassá tenni: McCartney George Martinnal kocsmai négykezest ad elő, Lennon pedig ismét Hohner elektromos zongorán működik közre. A szerző barátnője, Pattie Boyd mindenesetre gondban lehet, ha azon kezd gondolkodni, vajon az I Need You-ban vagy a You Like Me Too Much-ban megfogalmazott üzenetet vegye-e magára.

Tell Me What You See (Lennon-McCARTNEY)

Még egy McCartney-töltelék, és még egy szám, amit csak az elektromos zongora ment meg (illetve a latin ritmushangszerek). A lemezfelvétel első szakaszában már aggódtunk a basszusgitáros kreatív energiáinak kifulladásáért, ennek lenyomata a korongon eddig elhangzott három hozzá köthető dalocska. Akkor még nem sejtettük, hogy néhány hónap múlva új erőre kap…

I've Just Seen A Face (Lennon-McCARTNEY)

…és június 14-én három új dallal sétál be a stúdióba, amelyek közül elsőként az I’ve Just Seen A Face-t rögzítették. A Can’t Buy Me Love-hoz hasonlóan a dal már első hallásra ismerősen cseng, mintha csak egy utcai zenészt hallanánk. A folk-rockos stílus rímel is az Act Naturally-re, egy csapásra az album hangulatát meghatározó dallá avanzsál. A felvételi napon az azóta a Help! kislemez B-oldalán kikötött I’m Down végigüvöltése következett, hogy aztán McCartney végleg átvegye az uralmat a stúdióban.

Yesterday (Lennon-McCARTNEY)

A többiek félrevonultak, amíg McCartney egy szál gitáron kísérve magát feljátszotta a Yesterday-t. Hamar világossá vált, hogy a másik három Beatle-nek nem jut feladat, George Martin viszont meggyőzte a szerzőt arról, hogy igazi forradalom volna egy vonósnégyes bevonása. Így nyerte el a most hallható, végleges formáját a remekmű, aminek hangszerelésénél csak keletkezéstörténete szokatlanabb. Komolyan felmerült, hogy önálló McCartney-kislemezként jelenjen meg, de végül úgy döntöttek, tartják magukat a már majdnem hároméves megállapodásukhoz: minden Lennon és/vagy McCartney szerzemény a Lennon-McCartney brand alatt, a Beatles műveként kerül piacra. Az sem téma már, hogy legalább önálló Beatles-kislemez legyen belőle; egy változó színvonalú album vége felé kellett eldugni ahhoz, hogy ne okozzon a feltétlenül szükségesnél nagyobb feszültséget. Nos, okozott.

Dizzy Miss Lizzy (Williams)

Az alapanyag nem rossz, az együttes mégsem volt formában ezen a felvételi napon, a hamburgi időkben sokszor játszották ezt a dalt ennél meggyőzőbben. A végeredmény hamar kifulladó, céltalan zúzás; ennél méltatlanabbul nehéz lett volna agyoncsapni a Yesterday-t.