Tavaly még örültek neki, amikor egy színpadi monitornak köszönhetően váratlanul hallották is, mit játszanak egy koncerten, most viszont csak azzal szembesítette őket a viszonylag csendes japán közönség, hogy csapnivaló a színpadi teljesítményük.
Az elmúlt három nap során öt fellépésük volt a tokiói Budokanban, balszerencséjükre pont ezek közül kettőből készült minden eddiginél profibb koncertfelvétel.
Az első alkalommal még a beállításokkal is meg kellett küzdeniük, Starr például egészen furcsa testhelyzetben volt kénytelen elénekelni az I Wanna Be Your Man-t (másnapra ezt már megoldották). Harrison rém hamisan adja elő az If I Needed Someone-t, a Day Tripper-ben kicsikart „gitárszólója” pedig teljes egészében vállalhatatlan. Utóbbiban Lennon is csúnyán mellényúl, de különösebben nem izgatja magát, ahogy Starr arcán is az unalom jelei látszanak. McCartney még hellyel-közzel igyekszik valami lelkesedést belevinni, de ő is flegma: az I’m Down felkonferálásába belefog, majd be se fejezi a mondatot.
Másnapra azért többé-kevésbé összeszedik magukat. Bár a szövegtévesztések ekkor sem ritkák, több élvezetes pillanat is akad:
Harrison több alkalommal is azzal igyekszik palástolni a kínos helyzetet, hogy ovációra biztatja a közönséget; naiv próbálkozás, majdnem annyi rendőr van jelen, mint fizető vendég. Nem véletlenül. A helyszínen most lépett fel először popzenekar, márpedig a japán harcművészetek szentélyében ez sokakat annyira felháborított, hogy több halálos fenyegetést is kapott az együttes. Így aztán az amúgy sem a lazaságáról híres japán közönség soraiban csak kevesen vetemedtek a Beatles koncertjeit máshol végigkísérő sikoltozásra.
Ha lehetséges, a sajtótájékoztató még a németországiaknál is rémesebbre sikerült. Eleve a tolmácsolás miatt emberpróbálóan sok az üresjárat, de a rég megunt kérdésekhez már képtelenek jó pofát vágni. Így aztán olykor beszólnak, főleg Lennon. Amikor a Budokannal kapcsolatos indulatokról van szó, McCartney még észérvekkel operál, mondván, ha japán táncosok jönnek Angliába, senki nem háborodik fel, lépjenek fel bárhol is. Lennon kevesebb empátiát tanúsítva annyival tartja ezt fontosnak kiegészíteni, hogy „az éneklés eleve jobb, mint a bunyózás”. A maradék humorérzékét akkor veszíti el, amikor azt kérdezik, mit kezdenek majd magukkal, ha felnőnek. Lennon csípőből tüzel: „Maga elég felnőttnek tűnik ahhoz, hogy ne tegyen fel ilyen kérdéseket.”
A kevés szabadidejükben viszont sikerült kikapcsolódniuk.
Forrás: Beatles Bible
Mivel nem nagyon hagyhatták el a szállodát, mindhárom éjszaka, mintha csak újra az iskolában lennének, egy nagy közös festményen dolgoztak. Valószínűleg ez a kép lesz a legnagyobb érték, amit a Japánban töltött napokban termeltek.
Pár óra múlva indulás Manilába.
