Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ez lesz a következő Beatles-sláger

Hogy a különböző szereknek vagy változó zenei ízlésüknek köszönhető, azt nem tudni, de az együttes mindhárom dalszerző tagja egyre erőteljesebben vonzódik a monotóniához.

Megosztás

Összekapták magukat: végre egy kiváló koncert

Elég ciki, hogy egyetlen Beatles-koncertlemezt sem sikerült még piacra dobni. A Capitol már a tavalyi Hollywood Bowl-béli fellépésre úgy készült, hogy ősszel kiadja, de - néhány dal kivételével - annyira kiábrándítónak bizonyult a hangminőség, hogy letettek róla. Most viszont új, ráadásul dupla lehetőséget kaptak: az elmúlt két este a Beatles újra a Hollywood Bowl-ban lépett színpadra, így még válogathatnak is a felvételek között.

Megosztás

McCartney Lennont gúnyolja az új kislemezen

Aligha lehetett volna szerencsésebben összepárosítani két új Beatles-dalt. A mély, de metsző humorú Lennon és a komolykodónak mondott melodista McCartney mintha szerepet cserélt volna. A magába forduló, épp a "kövér Elvis" korszakát élő Lennon az A-oldalon segítségért kiált, a lemez megfordítása után pedig McCartney mintha pont ebből űzne gúnyt.

Megosztás

Az olaszok kevésbé gerjedtek rá a Beatlesre

Párizs és Lyon után Olaszországban folytatódik a Beatles európai turnéja - mérsékelt érdeklődés mellett.

Megosztás

Párizsban kezdődött az új európai turné

Öthónapos kihagyás után állt színpadra a Beatles Párizsban, a néhány napja indult európai turné keretében.* Ahhoz képest, hogy leszívta az energiájukat a több hónapig húzódó filmforgatás, majd a lemezfelvétel, meglepően nagy kedvvel játszanak:

Megosztás

Élőben a Ticket To Ride, zsebben az újabb NME-díj

Bár még mindig forgatják a filmet, a héten megjelent új kislemez miatt újra megsokasodtak a tévé- és rádiószereplések.

Megosztás

Kirobbanó koncert a Hollywood Bowlban

Öt napja turnéznak Amerikában, egyik jelentéktelen sajtótájékoztató éri a másik zajos fellépést, csak a rajongók őrült zsivaja jelenti a nyomasztó állandóságot. Az erősítők elleni meccsben a közönség áll nyerésre, a legtöbb helyszínen az együttes sem hall semmit magából.

Megosztás

Negyedszer is From Us To You + extrák

Már több mint két hete felvették, de csak ma délelőtt sugározták a From Us To You című műsor negyedik adását a BBC-n

Megosztás

Ringo Starr dalszerzői babérjai

A BBC igyekszik felvenni a versenyt a fiatalok körében népszerű kalózrádiókkal, na meg természetesen a Radio Luxembourggal, így hát Top Gear címmel létrehoztak egy új műsort a késő esti idősávban, tíz órás kezdettel. Természetesen a Beatlesszel kívánták berobbantani a vállalkozást

Megosztás

Új Beatles EP a boltokban!

Míg az együttes Sydneyben koncertezik, otthon ma újabb hanganyag kerül a lemezboltokba: az együttes első olyan EP-je, amely kis- és nagylemezen eddig meg nem jelent dalokat sorakoztat fel

Megosztás

Melbourne-ben már Ringo Starr a dobok mögött

Az elmúlt három nap során a Ringo Starr-ral kiegészült Beatles hat koncerten összesen negyvenötezer embert szórakoztatott a melbourne-i Festival Hallban.

Megosztás

Premier előtt hallható a tegnapi koncert

A tegnapi utcai tömegjelenetek után este két koncertet is adott az együttes.

Megosztás

Színpadi közelharc a holland közönséggel

Dánia után tegnap Hollandiába repültek, ahol egy reptéri sajtótájékoztató után a szállodában is letámadta őket egy meglehetősen felkészületlen újságíró. A felvételen látszik, hogy nem tudja összepárosítani az arcokat a nevekkel (McCartneyt George-ként szólítja meg), de az sem tűnik fel neki, hogy Lennon "John Leonard"-ként mutatkozik be

Megosztás

Kész a lemez, indul a turné, Starr a kórházban, új dobos a Beatlesben

Ahogy tegnap megírtuk, a váratlanul lebetegedett Ringo Starr helyére Jimmie Nicol ugrik be, ma este pedig már két koncertet is adnak Koppenhágában.

Megosztás

Újra színpadon a Beatles

A film- és a lemezfelvételek sűrű időbeosztása mellett szinte fel sem tűnt, hogy több mint két hónapja adtak utoljára éles koncertet, azt is a tengerentúl. A New Musical Express mai gáláján újra színpadra álló együttes kissé rozsdás, de energikus produkcióval szórakoztatja a 10 ezer fős tömeget az Empire Poolban.

Megosztás

A hatodik helyen nem a Beatles áll. Az első ötön igen

Na jó, ez már túlzás. Nincs az az együttes, amely oly mértékben emelkedhetne versenytársai fölé, hogy a Billboard top 100-as listáján egyszerre birtokolja az első öt helyet.

Megosztás

3 nap alatt 9 számot rögzítettek

A feladat az volt, hogy produkáljanak elegendő új hanganyagot a ma megkezdődő első játékfilmjük forgatása előtt.

Megosztás

Kérdező: "Melyikük vagy?", Lennon: "Eric"

A Beatlemánia, mint valami vírus, vitán felül megfertőzte az Atlanti-óceán túloldalát is, de azért ne higgyük, hogy egy emberként borult volna a lábuk elé a teljes amerikai populáció.

Megosztás

Párizs után, Amerika előtt, Londonban

Három hét után ma visszatértek Párizsból, ahol csak mérsékelt sikert arattak koncertjeikkel - nem függetlenül attól, hogy már Amerikával vannak elfoglalva, ahova holnapután indulnak.

Megosztás

Svédország meghódítva, rajongótömeg a londoni reptéren

Bár a múlt csütörtöki rádiófelvételen még fegyelmezett svédek vették körül a Beatlest, a másnap startoló éles fellépéseken már volt, ahol a sikoltozástól semmit sem lehetett hallani a színpadi produkcióból.

Megosztás

Tekerj a BBC-re most

Rémlik még, hogy a július 30-ai nagylemez-felvételt egy kis BBC-kiruccanással szakították meg? Nincs is jobb módja a regenerálódásnak, mint zenélni egy kicsit a zenélés szünetében.

Megosztás

Két új Beatles-szám ma először a rádióban

A Beatles szinte permanensen színpadon van, és ezt nemcsak a székeket felrúgó közönség érzékeli, hanem például azok is, akik nem jutnak haza munkából,

Megosztás

Két óra adásidő, hat dal, egy egyiptomi rajongói levél

Múlt héten a Thank Your Lucky Stars-t hódította meg a Beatles, először volt rájuk kihegyezve az adás, az elmúlt két órában pedig a BBC magas presztízsű rádióműsorát, a Saturday Club-ot uralták.

Megosztás

Így kell ellopni a showt

Tegnap este is legális határátlépés történt: a Beatles először játszott tízezer főt meghaladó létszámú közönség előtt.

Megosztás

Felvételek a Star-Clubból 2.

Sokkal meggyőzőbb a Beatles élő produkciója most, mint tavaly, vagy akár mint idén tavasszal volt, ugyanitt a Star-Clubban.

Megosztás

Google Search Box

Ezen a blogon

A Beatles az első Abbey Road-i próbafelvételétől a feloszlásáig eltelt nem egész nyolc év alatt hozta össze azt a több mint egy tucat albumot és legalább még két lemezre elegendő dalt, amit. Ma egy termékenyebb banda ennyi idő alatt jó, ha három-négy lemezt készít és egyszer szintet lép. A Beatles ezzel szemben folyamatosan kísérletezve, hónapról hónapra haladta meg önmagát és versenytársait: 50 év távlatából ezt az életszagú progressziót éljük újra „real time”-ban.

Beatles 50 a Facebookon!

Címkefelhő

A Hard Days Night (30),A Taste of Honey (11),Abbey Road-i stúdió (77),Act Naturally (8),All My Loving (17),And I Love Her (6),Anna (6),Arthur Alexander (7),Ask Me Why (11),Baby Its You (6),Babys In Black (12),BBC (60),Beatlemánia (18),Beatles For Sale (11),Billy J. Kramer (16),Bob Dylan (5),Bob Wooler (5),Boys (11),Brian Epstein (75),Buddy Holly (5),Cant Buy Me Love (23),Capitol (17),Carl Perkins (14),Cavern Club (18),Chains (6),Chuck Berry (16),Cilla Black (5),Cynthia Powell (8),Daily Mirror (6),Day Tripper (14),Devil In Her Heart (5),Dizzy Miss Lizzy (9),Do You Want To Know A Secret (11),Easy Beat (5),Ed Sullivan (13),Elvis Presley (12),EMI (5),Empire Pool (5),Everybodys Trying To Be My Baby (8),film (5),From Me To You (38),George Harrison (157),George Martin (78),Gerry & The Pacemakers (8),Hamburg (5),Helen Shapiro (6),help (12),Help (14),Hold Me Tight (9),Honey Dont (6),How Do You Do It? (9),I Call Your Name (5),I Feel Fine (26),I Need You (5),I Saw Her Standing There (31),I Should Have Known Better (6),I Wanna Be Your Man (18),I Want To Hold Your Hand (33),If I Fell (7),If I Needed Someone (9),Ill Get You (13),Im A Loser (12),Im Down (12),Im Looking Through You (5),In My Life (7),interjú (15),It Wont Be Long (6),Jane Asher (17),Jimmie Nicol (8),John Lennon (211),Julian Lennon (5),Kansas City (10),karácsonyi lemez (7),koncert (58),Larry Williams (5),lemezfelvétel (37),Little Child (5),Little Richard (9),Long Tall Sally (25),Love Me Do (32),Matchbox (7),Mick Jagger (5),Misery (10),Money (Thats What I Want) (12),No Reply (5),Norwegian Wood (This Bird Has Flown) (9),Nowhere Man (9),P.S. I Love You (9),Paperback Writer (7),Paul McCartney (198),Pete Best (16),Peter Sellers (5),Please Mister Postman (5),Please Please Me (60),Pop Go The Beatles (23),Revolver (18),Richard Lester (7),Ringo Starr (137),Robert Freeman (6),Rock And Roll Music (8),Roll Over Beethoven (17),Rolling Stones (17),Rubber Soul (19),rádió (57),Saturday Club (7),She Loves You (51),Shes A Woman (20),Smokey Robinson (6),Thank You Girl (15),Thank Your Lucky Stars (10),The Hippy Hippy Shake (5),The Night Before (5),Theres A Place (6),Things We Said Today (6),Think For Yourself (5),This Boy (15),Ticket To Ride (18),Till There Was You (15),Tomorrow Never Knows (7),Tony Barrow (6),Twist And Shout (45),tévéfelvétel (33),Vee-Jay (5),We Can Work It Out (13),What Goes On (5),With The Beatles (18),Yes It Is (5),Yesterday (17),You Cant Do That (12),You Like Me Too Much (5),You Really Got a Hold On Me (9),Youve Got To Hide Your Love Away (5)