Öt napja turnéznak Amerikában, egyik jelentéktelen sajtótájékoztató éri a másik zajos fellépést, csak a rajongók őrült zsivaja jelenti a nyomasztó állandóságot. Az erősítők elleni meccsben a közönség áll nyerésre, a legtöbb helyszínen az együttes sem hall semmit magából. Tegnapelőtt Vancouverben így már azt is megengedték maguknak, hogy röhögtessék egymást az If I Fell során, de a „hallgatóság” áhítatát sem ez, sem az egyre gyakoribb hibák nem zavarják, sőt, túllelkesedésük miatt kétszer is kényszerű szünetet kellett elrendelni.

Félő, hogy egyre gyorsabban fogja rontani az együttes színpadi teljesítményét a tény, hogy már majdnem mindegy, mit művelnek a színpadon. Amíg viszont képesek úgy összekapni magukat, ahogy tegnap este, nincs okunk az aggodalomra. A Capitol ugyanis egy koncertlemez piacra dobását tervezi, amelyen a Hollywood Bowl-béli fellépésük lesz hallható – már ha a stúdióban sikerül megküzdeni a fülsüketítő közönségzajjal. A teljesítménykényszer ezúttal is a legjobbat hozta ki a Beatlesből.

 

A You Can’t Do That talán még nem olyan átütő, az All My Loving-tól kezdve viszont elkapják a fonalat. Starr végig kiváló tempót diktál, Harrison minden szólója emlékezetes, de egyikőjük sem okoz csalódást szólóénekesként sem (Boys, illetve Roll Over Beethoven). A legkülönlegesebb élményt a stúdiófelvételtől eltérő hangszerelésű Things We Said Today nyújtja; az eredetileg lassú szám teljesen bevadul a középrészek során. Az A Hard Day’s Night-ba legfeljebb egy szövegtévesztés miatt lehet belekötni, de mind Lennon, mind McCartney kiválóan énekli a maga szólamát.

(Forrás: beatlesbooks.com)

Long Tall Sally nélkül szinte nincs Beatles-koncert. Ha nem játszották ötszázszor, akkor egyszer sem (a lemezfelvétel során elég volt belőle egyetlen nekifutás), de a tegnapi előadás különösen energikusra sikerült. Mind Lennon, mind Harrison szólója megkapó, de ez a produkció McCartney éneklésétől lélegzetelállító. Minden üvöltés, minden hajlítás tökéletesen a helyén van, a Long Tall Sally-t végleg lecsapta Little Richard kezéről. 

Kimaradt dalok

Can’t Buy Me Love:

If I Fell:

I Want to Hold Your Hand: