A manilai rémálom után mindannyian az édes otthonra vágytak, de előtte két nap erejéig útba ejtették Indiát. Annak ellenére nem sikerült itt sem eltűnniük a világ szeme elől, hogy nem volt sem fellépésük, sem hivatalos programjuk. A reptéren tömegek várták őket, a szálloda körül pedig szabályos sátortábor alakult ki.

 

A négy Beatle-t persze nem kell félteni, tegnap így is kilógtak a hotelből, elsősorban azért, hogy – Peter Sellers ajánlására – ellátogassanak a Rikhi Ram & Sons hangszerboltba. Harrison végre boldog szitártulajdonos lett, McCartney egy tamburát választott.

John Lennon Paul McCartney George Harrison Ringo Starr Peter Sellers Rikhi Ram

Forrás: Beatles Bible

Már eddig is fogalom volt ez a hangszerüzlet, a Beatles nagybevásárlása után viszont egész biztosan zarándokhellyé válik.

Elsősorban Harrisont nyűgözi le az indiai kultúra, a tömeges szegénység azonban mindannyiukat sokkolja. Talán először érzik át, hogy csak a nyakukban lógó fényképezőgépért ők többet fizettek, mint amennyit egy indiai falu lakosai egy hónapban költenek. Igyekeztek kimenekülni a fullasztó nyüzsgésből, és kicsit relaxálni. A nyugalmas pillanatok egyikét Starr meg is örökítette:

John Lennon Paul McCartney George Harrison Ringo Starr Peter Sellers Rikhi Ram

Forrás: Beatles By Day

A gépük nem sokkal ezelőtt szállt le Londonban. Talán sosem örültek ennyire, hogy brit földet érhet a lábuk, de nagyon meg kell erőltetniük magukat ahhoz, hogy mosolyogva integessenek vissza a hazai rajongóknak. Borzasztóan fárasztja őket az arctalan tömeg. A rögtönzött sajtótájékoztatón a manilai vesszőfutásukról igyekeznek viccelődve mesélni, de a képsorokon világosan látszik, hogy valami eltört bennük: