Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Színpadi közelharc a holland közönséggel

Dánia után tegnap Hollandiába repültek, ahol egy reptéri sajtótájékoztató után a szállodában is letámadta őket egy meglehetősen felkészületlen újságíró. A felvételen látszik, hogy nem tudja összepárosítani az arcokat a nevekkel (McCartneyt George-ként szólítja meg), de az sem tűnik fel neki, hogy Lennon "John Leonard"-ként mutatkozik be

Megosztás

Frost / McCartney

Paul McCartney először ad tévéinterjút társai nélkül, a kérdező pedig nem más, mint az utóbbi két évben - a Beatleséhez ha nem is mérhető, de körülbelül azzal párhuzamosan - felfelé ívelő karrierrel büszkélkedő David Frost.

Megosztás

Adásban egy majdnem elfeledett Beatles-fellépés

A tavaly december 2-ai felvétel most kerül csak adásba, és bár kiderül, mire is szolgál az a paróka Eric Morecambe kezében, nem ezért érdemes a figyelmünkre.

Megosztás

A Beatlesszel kampányol a Munkáspárt elnöke

Ebben a percben kezdődik a Ready, Steady, Go! élő adása, benne természetesen - második alkalommal - a négy Beatle-lel.

Megosztás

3 nap alatt 9 számot rögzítettek

A feladat az volt, hogy produkáljanak elegendő új hanganyagot a ma megkezdődő első játékfilmjük forgatása előtt.

Megosztás

Welcome Home Boys

Véget ért az amerikai hódító hadjárat. A második Ed Sullivan Show-fellépés után pár nap nyaralás is jutott az együttesnek, sőt, volt alkalmuk ízekre pofoztatni magukat az ünnepelt ökölvívó legendával, Cassius Clay-vel is:

Megosztás

Kérdező: "Melyikük vagy?", Lennon: "Eric"

A Beatlemánia, mint valami vírus, vitán felül megfertőzte az Atlanti-óceán túloldalát is, de azért ne higgyük, hogy egy emberként borult volna a lábuk elé a teljes amerikai populáció.

Megosztás

Az Ed Sullvan Show-val a Beatles végleg meghódította Amerikát

Érkezett egy távirat, még az amerikai bemutatkozó tévéfellépés előtt. Ennél hatásosabb kedélyjavítóval nem kedveskedhetett volna a sors. A feladó ugyanis nem más, mint egyes számú bálványuk, Elvis Presley.

Megosztás

Röhejessé teszik a tátogós műsort

Szerencse, hogy számíthatunk a Thank Your Lucky Stars stábjának sekélyességére.

Megosztás

Adásban a This Boy

Nem maradt dobozban a párt héttel ezelőtt rögzített This Boy-ra tátogás

Megosztás

Karácsonyi marhulás a BBC-nél

Nem kevés ökörködéssel színesítik a BBC stúdiójában a karácsonyi Saturday Club felvételét.

Megosztás

Beégették a zsűriző Beatlest

Lennon már június végén beszállt a BBC Juke Box Jury című műsorának zsűrijébe, ma pedig a teljes Beatles kritizálhatta a friss kislemezeket.

Megosztás

Mégis parókát hord a Beatles?

Készülődés a mai felvételre, a The Morecambe And Wise Show-ban:

Megosztás

Adásban anyázik a Beatle

Eszükbe ne jusson lefeküdni, épp most kezdődik a Granada TV-n a Late Scene Extra, benne a tegnapelőtt felvett Ken Dodd-dal közös ökörködéssel.

Megosztás

Benne van a Beatles a jenkik tévéjében, de nem biztos, hogy ez jó nekik

Az amerikai médiamunkások nem esznek a Beatles tenyeréből.

Megosztás

A parlamentben is a Beatles a téma

Az Alsóházban egy képviselő azt firtatta, a brit adófizetők pénzéből indokolt-e a Beatles testi épségének megóvására vagyonokat fordítani.

Megosztás

Színes koncertfelvétel készül

A BBC-től a Granada TV-ig ma is rengeteg stáb sertepertélt a manchesteri ABC moziban két koncertet adó Beatles körül, de Brian Epstein külön engedélyével csak a Pathé News rögzíthetett pár dalt a fellépésből.

Megosztás

Lennon: „csak csörgessék az ékszereiket”

Eljött a várva várt nap: a Beatles ma Erzsébet anyakirályné és Margit hercegnő jelenlétében húzta a talpalávalót, de ahogy az várható volt, még erre is rá bírtak tenni egy nagy lapáttal.

Megosztás

Svédország meghódítva, rajongótömeg a londoni reptéren

Bár a múlt csütörtöki rádiófelvételen még fegyelmezett svédek vették körül a Beatlest, a másnap startoló éles fellépéseken már volt, ahol a sikoltozástól semmit sem lehetett hallani a színpadi produkcióból.

Megosztás

Az összes kislemez élőben a BBC-n, most

A fél 11-kor kezdődött Easy Beat című műsorban adagolja a BBC a szerdán rögzített öt dalt. Az I Saw Her Standing There-rel kezdtek (amelyben Harrison ismét átdolgozta kicsit a szólóját), majd "visszatekintő" tematikával időrendben játsszák a négy kislemez A-oldalas dalait

Megosztás

Újra a stúdióban: kislemez, nagylemez, röhögés

Tegnap délután fél 3-tól este tízig nem kevés új felvételt termelt a Beatles az Abbey Road-i stúdióban.

Még be sem fejezték az albumot, máris egy új kislemeznek ugrottak neki:

Megosztás

Kitört a Beatles-hisztéria

Soha nem látott tömegjelenet kísérte végig a Beatles mai fellépését.

Megosztás

Itt a Beatles-film!

Ha nem is teljes egészében, de megszereztük azt az augusztusban forgatott riportfilmet, amely Londonban és az északi régiókban ma este 10 után kerül adásba.

Megosztás

Dusty Springfield interjúvolja a Beatlest

Most kezdődik a BBC épp ötéves műsorának, a Saturday Club ünnepi adása.

Megosztás

Mehet a Beatles ugrálni a kabaréba

Ebben a percben lett vége a Big Night Out című varietéműsornak, ahol ki más is mutatkozhatott volna be, mint a Beatles.

Megosztás
«
12

Google Search Box

Ezen a blogon

A Beatles az első Abbey Road-i próbafelvételétől a feloszlásáig eltelt nem egész nyolc év alatt hozta össze azt a több mint egy tucat albumot és legalább még két lemezre elegendő dalt, amit. Ma egy termékenyebb banda ennyi idő alatt jó, ha három-négy lemezt készít és egyszer szintet lép. A Beatles ezzel szemben folyamatosan kísérletezve, hónapról hónapra haladta meg önmagát és versenytársait: 50 év távlatából ezt az életszagú progressziót éljük újra „real time”-ban.

Beatles 50 a Facebookon!

Címkefelhő

A Hard Days Night (30),A Taste of Honey (11),Abbey Road-i stúdió (77),Act Naturally (8),All My Loving (17),And I Love Her (6),Anna (6),Arthur Alexander (7),Ask Me Why (11),Baby Its You (6),Babys In Black (12),BBC (60),Beatlemánia (18),Beatles For Sale (11),Billy J. Kramer (16),Bob Dylan (5),Bob Wooler (5),Boys (11),Brian Epstein (75),Buddy Holly (5),Cant Buy Me Love (23),Capitol (17),Carl Perkins (14),Cavern Club (18),Chains (6),Chuck Berry (16),Cilla Black (5),Cynthia Powell (8),Daily Mirror (6),Day Tripper (14),Devil In Her Heart (5),Dizzy Miss Lizzy (9),Do You Want To Know A Secret (11),Easy Beat (5),Ed Sullivan (13),Elvis Presley (12),EMI (5),Empire Pool (5),Everybodys Trying To Be My Baby (8),film (5),From Me To You (38),George Harrison (157),George Martin (78),Gerry & The Pacemakers (8),Hamburg (5),Helen Shapiro (6),help (12),Help (14),Hold Me Tight (9),Honey Dont (6),How Do You Do It? (9),I Call Your Name (5),I Feel Fine (26),I Need You (5),I Saw Her Standing There (31),I Should Have Known Better (6),I Wanna Be Your Man (18),I Want To Hold Your Hand (33),If I Fell (7),If I Needed Someone (9),Ill Get You (13),Im A Loser (12),Im Down (12),Im Looking Through You (5),In My Life (7),interjú (15),It Wont Be Long (6),Jane Asher (17),Jimmie Nicol (8),John Lennon (211),Julian Lennon (5),Kansas City (10),karácsonyi lemez (7),koncert (58),Larry Williams (5),lemezfelvétel (37),Little Child (5),Little Richard (9),Long Tall Sally (25),Love Me Do (32),Matchbox (7),Mick Jagger (5),Misery (10),Money (Thats What I Want) (12),No Reply (5),Norwegian Wood (This Bird Has Flown) (9),Nowhere Man (9),P.S. I Love You (9),Paperback Writer (7),Paul McCartney (198),Pete Best (16),Peter Sellers (5),Please Mister Postman (5),Please Please Me (60),Pop Go The Beatles (23),Revolver (18),Richard Lester (7),Ringo Starr (137),Robert Freeman (6),Rock And Roll Music (8),Roll Over Beethoven (17),Rolling Stones (17),Rubber Soul (19),rádió (57),Saturday Club (7),She Loves You (51),Shes A Woman (20),Smokey Robinson (6),Thank You Girl (15),Thank Your Lucky Stars (10),The Hippy Hippy Shake (5),The Night Before (5),Theres A Place (6),Things We Said Today (6),Think For Yourself (5),This Boy (15),Ticket To Ride (18),Till There Was You (15),Tomorrow Never Knows (7),Tony Barrow (6),Twist And Shout (45),tévéfelvétel (33),Vee-Jay (5),We Can Work It Out (13),What Goes On (5),With The Beatles (18),Yes It Is (5),Yesterday (17),You Cant Do That (12),You Like Me Too Much (5),You Really Got a Hold On Me (9),Youve Got To Hide Your Love Away (5)