A fél 11-kor kezdődött Easy Beat című műsorban adagolja a BBC a szerdán rögzített öt dalt. Az I Saw Her Standing There-rel kezdtek (amelyben Harrison ismét átdolgozta kicsit a szólóját), majd „visszatekintő” tematikával időrendben játsszák a négy kislemez A-oldalas dalait:

Amilyen tempóban zajlik az együttes körül az élet, furcsa is, hogy már több mint egy év eltelt a Love Me Do megjelenése óta. Amit viszont a szerdán sikoltozó közönség nem sejt, az az, hogy a felvétel és az adás között eltelt négy nap során már dobozba került az ötödik kislemez hanganyaga is.

Beatles_PavilionGardens_19631019_Forras_BeatleSource

A tegnap esti, Pavilion Gardens Ballroom-béli koncerten, ami újfent nem volt mentes a rendbontástól

(forrás: BeatleSource)

Szintén ötödik alkalommal látja vendégül ma délután a Beatlest az ABC Television Thank Your Lucky Stars című műsora (emlékszik még valaki, hogyan izzadta ki Epstein az elsőt?). A mai fellépés attól különb, mint az eddigiek, hogy – a She Loves You mellett – két még meg sem jelent dalra tátoghatnak. A Money-t már számtalanszor játszották ugyan élőben és jó néhányszor rádióban is, de a stúdiófelvétel a jövő szombati adásban jut el először a rajongókhoz (akiket valószínűleg a legkevésbé sem fog zavarni, hogy a George Martin által feljátszott zongoraszólamot csak hallani fogják, látni nem). A fő meglepetés viszont egy soha nem hallott dal, a McCartney jegyezte All My Loving lesz. A dal „ősbemutatóját” Philip Jones, a műsor producere tárgyalta le Epsteinnel – valószínűleg ő a hónap dolgozója.