Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Arccal az ismeretlenbe - Beatles, 1965 

Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a Beatles ma is sok lépéssel versenytársai előtt jár, ahogy az sem, hogy ennyi sikerrel a hátuk mögött felderítetlen területek meghódításán munkálkodik.

Megosztás

Ezért exkluzív a mai BBC-adás

Fél év után tértek vissza a BBC stúdiójába, hogy ismét feljátsszanak néhány számot, de nem lennénk meglepve, ha ez lett volna az utolsó alkalom. Mi szükségük is volna már arra, hogy professzionális körülmények között rögzített dalaikat rohamtempóban reprodukálják, csak azért, hogy a rádió exkluzív anyagként adhassa le? Semmi.

Megosztás

Dobbantott a sajtófőnök

25 fellépés után ebben a pillanatban hazaérkezett a Beatles Amerikából. Minden egyes állomáson tombolt a Beatlemánia, nem kevés pénzt kerestek, de egy jó baráttól kénytelenek megválni

Megosztás

Ringo Starr újra a Beatlesszel

Két hétig sem tartott Jimmie Nicol tündöklése. A váratlanul ágynak dőlő Ringo Starr helyére június 4-én ugrott be, megjárta a Beatlesszel Dániát, Hollandiát, Hongkongot, Ausztráliát, és bár megítélése szerint koncertről koncertre "egyre jobban" teljesített, tegnapelőtt helyreállt a rend: Starr újra csatlakozhatott társaihoz.

Megosztás

Rekordot döntöttek az ausztrál rajongók

Az elmúlt napokban a Beatles majdhogynem több időt töltött a levegőben, mint a Földön. John Lennon nagynénje, az őt felnevelő Mimi néni nemcsak elkísérte az együttest Hongkongba, majd Ausztráliába, de a fedélzeten meg is interjúvolták

Megosztás

Kérdező: "Melyikük vagy?", Lennon: "Eric"

A Beatlemánia, mint valami vírus, vitán felül megfertőzte az Atlanti-óceán túloldalát is, de azért ne higgyük, hogy egy emberként borult volna a lábuk elé a teljes amerikai populáció.

Megosztás

Tömegek fogadták a Beatlest New Yorkban

77 napja gyilkolták meg John F. Kennedyt. A sokkolt Amerikát az Atlanti-óceán túloldaláról fújó szellő váratlan tempóban kezdte magához téríteni. A Beatles üdítő zenéje teljesen véletlenül éppen azt nyújtotta a gyászoló országnak, amire a legnagyobb szüksége volt: életkedvet, optimizmust.

Megosztás

Előbányásztunk néhány ismeretlen Beatles-felvételt

A Londonban pörgő "The Beatles' Christmas Shows" sorozat kritikátlan sikerének már csak mérsékelten tudnak örülni.

Megosztás

Beatles a ketrecben

Egyre drasztikusabb eszközökhöz nyúlnak a szervezők az együttes biztonsága érdekében.

Megosztás

Benne van a Beatles a jenkik tévéjében, de nem biztos, hogy ez jó nekik

Az amerikai médiamunkások nem esznek a Beatles tenyeréből.

Megosztás

A parlamentben is a Beatles a téma

Az Alsóházban egy képviselő azt firtatta, a brit adófizetők pénzéből indokolt-e a Beatles testi épségének megóvására vagyonokat fordítani.

Megosztás

Reszkess, Amerika!

Bár a She Loves You sem futott be Amerikában, az Atlanti-óceán jege megtörni látszik.

Megosztás

Terepen a Beatles-film forgatókönyvírója

Hetek óta a levegőben lóg egy egész estés Beatles-film ötlete, s az elmúlt napokban már a forgatókönyv megírásához is megkezdődött az "adatgyűjtés".

Megosztás

Beatlemánia mindenhol

Egy ilyen svéd turné után a minimum lenne egy nyugodt hétvége, de ebben az őrületben fel sem merül az ilyesmi.

Megosztás

Svédország meghódítva, rajongótömeg a londoni reptéren

Bár a múlt csütörtöki rádiófelvételen még fegyelmezett svédek vették körül a Beatlest, a másnap startoló éles fellépéseken már volt, ahol a sikoltozástól semmit sem lehetett hallani a színpadi produkcióból.

Megosztás

Svéd Beatlemánia

Egy mai kép a stockholmi fellépésről, ami minden szónál többet mond:

Megosztás

Harrison politikust ekéz

Nem mintha ne tudnák bármelyik számukat álmukból is felkeltve előadni, a Beatles délután négy óra óta próbál a Playhouse Theatre-ben, hogy a BBC Easy Beat című műsorának kilenckor esedékes felvételén a legjobbat hozza ki magából.

Megosztás

A királynő előtt fognak játszani

Csak két nap telt el a hisztérikus London Palladium-béli este óta, de a Beatles megint szintet ugrott:

Megosztás

Google Search Box

Ezen a blogon

A Beatles az első Abbey Road-i próbafelvételétől a feloszlásáig eltelt nem egész nyolc év alatt hozta össze azt a több mint egy tucat albumot és legalább még két lemezre elegendő dalt, amit. Ma egy termékenyebb banda ennyi idő alatt jó, ha három-négy lemezt készít és egyszer szintet lép. A Beatles ezzel szemben folyamatosan kísérletezve, hónapról hónapra haladta meg önmagát és versenytársait: 50 év távlatából ezt az életszagú progressziót éljük újra „real time”-ban.

Beatles 50 a Facebookon!

Címkefelhő

A Hard Days Night (30),A Taste of Honey (11),Abbey Road-i stúdió (77),Act Naturally (8),All My Loving (17),And I Love Her (6),Anna (6),Arthur Alexander (7),Ask Me Why (11),Baby Its You (6),Babys In Black (12),BBC (60),Beatlemánia (18),Beatles For Sale (11),Billy J. Kramer (16),Bob Dylan (5),Bob Wooler (5),Boys (11),Brian Epstein (75),Buddy Holly (5),Cant Buy Me Love (23),Capitol (17),Carl Perkins (14),Cavern Club (18),Chains (6),Chuck Berry (16),Cilla Black (5),Cynthia Powell (8),Daily Mirror (6),Day Tripper (14),Devil In Her Heart (5),Dizzy Miss Lizzy (9),Do You Want To Know A Secret (11),Easy Beat (5),Ed Sullivan (13),Elvis Presley (12),EMI (5),Empire Pool (5),Everybodys Trying To Be My Baby (8),film (5),From Me To You (38),George Harrison (157),George Martin (78),Gerry & The Pacemakers (8),Hamburg (5),Helen Shapiro (6),help (12),Help (14),Hold Me Tight (9),Honey Dont (6),How Do You Do It? (9),I Call Your Name (5),I Feel Fine (26),I Need You (5),I Saw Her Standing There (31),I Should Have Known Better (6),I Wanna Be Your Man (18),I Want To Hold Your Hand (33),If I Fell (7),If I Needed Someone (9),Ill Get You (13),Im A Loser (12),Im Down (12),Im Looking Through You (5),In My Life (7),interjú (15),It Wont Be Long (6),Jane Asher (17),Jimmie Nicol (8),John Lennon (211),Julian Lennon (5),Kansas City (10),karácsonyi lemez (7),koncert (58),Larry Williams (5),lemezfelvétel (37),Little Child (5),Little Richard (9),Long Tall Sally (25),Love Me Do (32),Matchbox (7),Mick Jagger (5),Misery (10),Money (Thats What I Want) (12),No Reply (5),Norwegian Wood (This Bird Has Flown) (9),Nowhere Man (9),P.S. I Love You (9),Paperback Writer (7),Paul McCartney (198),Pete Best (16),Peter Sellers (5),Please Mister Postman (5),Please Please Me (60),Pop Go The Beatles (23),Revolver (18),Richard Lester (7),Ringo Starr (137),Robert Freeman (6),Rock And Roll Music (8),Roll Over Beethoven (17),Rolling Stones (17),Rubber Soul (19),rádió (57),Saturday Club (7),She Loves You (51),Shes A Woman (20),Smokey Robinson (6),Thank You Girl (15),Thank Your Lucky Stars (10),The Hippy Hippy Shake (5),The Night Before (5),Theres A Place (6),Things We Said Today (6),Think For Yourself (5),This Boy (15),Ticket To Ride (18),Till There Was You (15),Tomorrow Never Knows (7),Tony Barrow (6),Twist And Shout (45),tévéfelvétel (33),Vee-Jay (5),We Can Work It Out (13),What Goes On (5),With The Beatles (18),Yes It Is (5),Yesterday (17),You Cant Do That (12),You Like Me Too Much (5),You Really Got a Hold On Me (9),Youve Got To Hide Your Love Away (5)