Egyre drasztikusabb eszközökhöz nyúlnak a szervezők az együttes biztonsága érdekében.

Bár a másfél hónapja tartó brit turné tegnap véget ért, ma délután már a londoni Wimbledon Palais bárpultja mögött találták magukat, ahol az volt a feladatuk, hogy kezet rázzanak a helyi fan club háromezer megjelent tagjával.

Beatles_WimbledonPalais_19631214_Forras_BeatlesBible

Forrás: Beatles Bible

Mondani sem kell, nem fért hozzájuk mindenki. Le kellett állítani az akciót, miután az egyre nagyobb tömegben többen elájultak, a célba érő rajongók egy része pedig nem érte be egy jattolással, némelyikük állatkerti cukiságként a hajukba túrt, mások kezet próbáltak csókolni nekik, mint valami istenségeknek.

Egy rövidebb fellépésre is sor került, ahol viszont minden korábbinál hatékonyabban, fémkordonokkal választották el az együttest az őrjöngő közönségtől (0:50-nél). Az első sorban állók rácsra passzírozódását látva Lennon némi undorral vegyes élcelődéssel meg is állapította: ha egy kicsit erősebben nyomnák őket, át is szeletelődnének.

A héten egyébként újabb rekordot döntött a Beatles, ezúttal öngyilkosság témában: mind a Record Retailer, mind a New Musical Express listáján a két hétre másodszor is élre került She Loves You-t saját maga taszította le a trónról. A lényeg tehát: listavezető az I Want To Hold Your Hand.