A Beatles mindent elért, amit a popszakmában el lehet; az őket övező őrület töretlen, bár a két hete zárult amerikai turné néhány foghíjas fellépő helyszíne arra enged következtetni, hogy kopik irántuk az érdeklődés.
A slágerlisták és a lemezeladások alapján minden a legnagyobb rendben: legújabb albumuk, a Help! az Atlanti-óceán mindkét partján vezeti a listákat, az azonos című kislemez Amerikában épp a múlt héten ugrott élre, Angliában pedig 3-4 hétig trónolt ott (attól függ, melyik listát nézzük). Ahogy az várható volt, a Capitol – mit sem törődve az együttes döntésével, amely szerint csak nagylemezen eldugva jelenik meg McCartney szólószáma – tegnap az amerikai piacra dobta a Yesterday-t kislemezen (B-oldalán az Act Naturally-vel). Borítékolható, hogy nem áll meg a csúcsig.
Ha azonban a Beatles nem lép szintet, a részben általa is átformált zenei világ könnyen elroboghat mellette. Nem elvitatva, hogy néhány kiváló darabbal is büszkélkedhet, a Help! hanganyaga távolról sem olyan meggyőző, mint az A Hard Day’s Night-é volt, de még a kevesebb saját szerzeményt felvonultató Beatles For Sale felvételének idején is nagyobb volt az együttes kísérletező kedve, mint az elmúlt fél év során. Az épp vakációzó Beatles tagjai remélhetőleg figyelik a konkurenciát, félő ugyanis, hogy lesznek, akik lehagyják őket, ha nem kötik fel a gatyájukat.
Kinks – See My Friends
Már tavaly a You Really Got Me is nagyot szólt, de Ray Daviesék egészen egzotikus vizekre eveztek a See My Friends-szel: mintha az indiai rága világát próbálnák vegyíteni a brit rockkal (George Harrison fejében is épp valami ilyesmi kezd motoszkálni). A produceri munka hagy némi kívánnivalót maga után, de megfoghatatlanul profetikus atmoszférája alól a hallgató aligha tudja kivonni magát.
Bob Dylan – Like A Rolling Stone
Ha eddig Dylan volt az, akiből John Lennon a legtöbbet merített, mi lesz ez után? Több mint 6 percnyi bölcsesség és coolság; garantáltan nem egynyári sláger.
Animals – We Gotta Get Out Of This Place
Úgy látszik, már nemcsak Dylannél fontosabb a szöveg a zenénél. Barry Mann és Cynthia Weil szerzeményére jó ütemben csapott le az Animals, majd formálta saját képére. A himnusznak született dalt ajánljuk mindenkinek, aki valaha el akart tűnni a világ szeme elől.
Who – Anyway, Anyhow, Anywhere
Ha a Kinks hangzásvilága újszerű, mit mondjunk a Who-éra? Pete Townshend korábban csak a koncerteken próbálkozott a torzított hangokkal, ezúttal azonban a stúdióban is sikeresen alkalmazta a technikát, és építette be gitárszólójába. Csak azért nem lehetett az első torzítotthang-rögzítő, mert a Beatles tavaly az I Feel Fine-nal, ha kezdetlegesen is, de beelőzött. Az érintettek persze tudják, hogy Lennont már akkor is Townshend működése ihlette meg.
Színpadon a Who (forrás: TheBeatlesRarity)
Akárhogy is, az Anyway, Anyhow, Anywhere-re talán a lehengerlő a helyes kifejezés.
Beach Boys – California Girls
A napsugaras szörftémák után meglehetősen váratlan fordulat, hogy épp a Beach Boys áll elő kábítószeres élményen alapuló dallal. A fojtott tempó, a fülsértően disszonáns sorok egészen szürreális színt adnak a klasszikus kaliforniai hangzásnak.
Yardbirds – For Your Love
A szerencsés véletlen hozta, hogy zongora helyett csembaló szólal meg Graham Gouldman szerzeményében, ami majdnem annyira „csizma az asztalra”, mint a Yesterday vonósnégyese. Ha csak erre a dalra figyelünk, akkor is egyértelmű az üzenet a kortársaknak: merj kísérletezni!
Rolling Stones – (I Can’t Get No) Satisfaction
Két éve még csak ámulni tudtak John Lennon és Paul McCartney könnyed dalszerzői képességein, ma már a Mick Jagger és Keith Richards alkotta szerzőpáros is képes a nagy mutatványra: az Angliában épp listavezető Satisfaction egyszerre formabontó és fülbemászó, ismerős és progresszív, szemtelen és ellenállhatatlan. Sajátos párhuzam a Yesterday-jel, hogy a gitárriff álmában érte Richards-t, aki házi készülékén rögtön rögzítette is alapötletét – majd negyvenpercnyi horkolását.
A Beatles októberben vonul stúdióba, hogy nekiálljon hatodik nagylemezének. A lecke fel van adva.
