Amikor a Stones orra előtt megírták, nem gondolták volna, hogy épp az I Wanna Be Your Man-nel fognak ennyit vacakolni. Az Abbey Roadon végül ma délelőtt játszották rá újra, és ezzel a Beatles be is fejezte második nagylemezét. Ráérős perceikben még figyelték, ahogy George Martin és Norman Smith nekiállnak a dalok keverésének, de ezzel már nekik nincs dolguk, a korong részükről el van vetve.

Figyelmük úgyis másfelé, egész pontosan egy másik ország közönsége felé fordul a következő egy hétben. Ma délután – napra pontosan két hónappal az után, hogy Starr azt nyilatkozta, idén már aligha jutnak el Svédországba – meg is érkeztek a stockholmi Continental hotelbe, ahol táborozó rajongók kisebb csoportja fogadta őket. Biztató kezdés az első Nagy-Britannián kívüli helyszínen, ahol bizonyíthatnak (leszámítva természetesen Hamburgot).

Beatles_Robert_Freeman_19630822_Forras_SilverK

A Beatles második nagylemezének várható borítóképe (bővebben itt)