Az már egyértelmű, hogy a We Can Work It Out és a Day Tripper kislemezen jelenik meg, rajtuk kívül pedig mindössze hat dal* állt készen két nappal ezelőtt; édeskevés egy nagylemezhez. Márpedig legkésőbb december elején meg kell jelennie ahhoz, hogy a karácsonyi őrületben idén is a Beatles taroljon. A probléma csak az, hogy a szerzők kezdenek kifogyni a dalokból.

 

Mit van mit tenni, olyan számokat is leporolnak, feljavítanak, amelyeket eddig nem tartottak elég erősnek.

A tegnapelőtti stúdiónap McCartney egy hat évvel ezelőtti ötletére épülő dalra ment el, ami végül a Michelle címet kapta. A komolytalannak induló dalocska – Lennon hozzájárulásától sem függetlenül – egészen elmélyültre sikerült, amely egy francia nyelvű sorral is büszkélkedhet, régi barátjuk, Ivan Vaughan feleségének, Jan-nek jóvoltából.

Paul McCartney, George Martin, George Harrison (forrás: Beyond The Pepperland)

Tegnap egy régi Lennon-próbálkozás, a What Goes On következett, amihez McCartney, sőt – a szöveg véglegesítésének fázisában – Starr is hozzájárult. Két és fél évvel ezelőtt már egyszer majdnem felvették, aligha gondolták akkor, hogy a hatodik nagylemezükön találja majd meg a helyét, a dobos dalaként. Ezúttal legalább nem az utolsó pillanatban jutott eszükbe, hogy illene egy számot Starr-ral is elénekeltetni.

A hajnali fél 4-ig tartó ülésen sor került még egy instrumentális felvételre is, ami bár 12-Bar Original (12 Ütemű Saját Szerzemény) munkacímen fut, nyilvánvalóan koppintáson alapul. A Booker T & The MG’s Green Onions című hangszeres R&B dala a múzsa, de a Beatles verziója hamar unalmassá válik:

McCartney sétáló basszusa még valamelyest figyelemre méltó, de Lennon és Harrison felelgető gitárjátéka teljesen fantáziátlan. George Martin hozzájárulása a harmóniumon sem emeli a szintet. A vázlatos felvétel fényévekre van attól, hogy lemezre kerülhessen, de nem kizárt, hogy kénytelenek lesznek helykitöltőként felhasználni.

Vajon mely tetszhalott dalok kerülhetnek még elő a következő napokban? A Tip Of My Tongue? A One After 909? A You Know What To Do? A Wait? Vagy most is becsúszik néhány feldolgozás?

*Run For Your Life, Norwegian Wood (This Bird Has Flown), Drive My Car, If I Needed Someone, In My Life, Nowhere Man, plusz a félkész I’m Looking Through You.