Bár Paul McCartney és John Lennon egy ideje már nem vállvetve írják dalaikat, továbbra is a legjobbat hozzák ki egymásból. A félkész We Can Work It Out mccartney-s verzéihez tökéletesen illeszkedő, de eltéveszthetetlenül lennonos középrészt kanyarított a szerzőtárs.
A tegnapi felvétel során kialakult kép így csalóka lehet: a kislemezre kívánkozó, slágeres végeredményt várhatóan sokan elintézik majd azzal, hogy McCartney napsugaras szösszenetét Lennon hozzájárulása tette fanyarrá, őszintévé. Valójában az egész dalt végigkíséri a fenyegető mutatóujj, ami a basszusgitáros nem éppen szívmelengető párkapcsolati konfliktusát idézi, a tartalom pedig, a címet leszámítva, aligha nevezhető optimistának. Ne dőljünk be tehát a látszatnak épp akkor, amikor McCartney kifejező ereje az orrunk előtt lép magasabb szintre azzal, hogy nem próbálja jobb embernek mutatni magát, mint amilyen.
Forrás: tumblr, Rubber Soul sessions
Az In My Life-hoz hasonlóan az egész együttes nagy örömmel koncentrál a We Can Work It Out-ra. A középrész tempóváltása (4/4-ről 3/4-re) Harrison ötlete volt, az pedig a véletlen műve, hogy épp most lettek figyelmesek a stúdióban lapuló harmóniumra, így Lennon azzal színesíti a refrént és a középrészt.
Egyetlen dalra sem fordítottak még ennyi stúdióidőt: délután fél 3-tól kisebb szünetekkel egészen éjfélig dolgoztak rajta, és egyáltalán nem biztos, hogy nem térnek még vissza hozzá a következő napokban.
Az első felvétel, ami nélkülözi a szólóéneket és a rájátszásokat, itt meghallgatható.
