Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A királynő kidekorálta a Beatlest

Ha nem is túl komolyan, de felmerült, hogy ne fogadják el az MBE*-kitüntetést, a júniusi sajtótájékoztató után azonban már nem volt visszaút. A királyi ház döntését nem várt felhördülés követte: a szemforgató megnyilatkozások után többen is akadtak, főleg háborús hősök, akik visszaküldték a kitüntetéseiket, mivel nem óhajtottak azonos plecsnit viselni egy beategyüttessel.

Megosztás

Paul McCartney még mindig a fülünk hallatára veszekszik Jane Asherrel

Tegnap 9 egész órán át próbálták és vették fel a McCartney-Asher saga legújabb epizódjából építkező I'm Looking Through You-t. A szerző pár hete még arra kérte barátnőjét, próbálja megérteni az ő álláspontját is ("try to see it my way" - énekli az azóta már végleges formáját elnyert We Can Work It Out-ban), most viszont már úgy érzi, nem is ismeri a nőt, akivel veszekszik ("I thought I knew you, what did I know?").

Megosztás

Már most biztos, hogy az új lemez jobb lesz, mint az előző

Öt stúdiónap után egyértelműek a jelek: a Beatles sokkal jobb formában van, mint az Help! felvételeinek hasonló idejében. Ehhez persze az is kell, hogy most nem rohannak sem filmet forgatni, sem turnézni, van idejük a stúdióban farigcsálni a részleteket, de ezek a körülmények nem jelentenének sokat, ha nem vadásznának hárman is új dalszerzési területeken.

Megosztás

McCartney új magasságokban

Bár Paul McCartney és John Lennon egy ideje már nem vállvetve írják dalaikat, továbbra is a legjobbat hozzák ki egymásból. A félkész We Can Work It Out mccartney-s verzéihez tökéletesen illeszkedő, de eltéveszthetetlenül lennonos középrészt kanyarított a szerzőtárs.

Megosztás

Remélhetőleg a kukában végzi a mai felvétel

Tegnap nem volt valami nagy formában az együttes, szerencse, hogy nem az Abbey Roadon kellett folytatniuk a lemezfelvételeket, hanem a Marquee Studioban gyűltek össze, hogy a szokásos ökörködésekkel tarkított karácsonyi kislemezüket rögzítsék, amelyeket hagyományosan a rajongói klubok tagjai kapnak meg exkluzívan.

Megosztás

Ha Lennon összekapja magát, akkor mindenki

Harrison dalának véglegesítésével kezdődött a tegnapi stúdióülés. A Don't Bother Me, az I Need You és a You Like Me Too Much után az If I Needed Someone így már a negyedik szerzeménye Harrisonnak, ami megjelenhet - és még alig kezdődtek meg a lemez felvételei. A nap nagy dobása azonban vitán felül az In My Life.

Megosztás

Alkalmi szippantók, szűz k*rvák, szevasztok!

Karácsony előtt nem csak egy új albummal, hanem egy a slágerlistákat újra meghódítani képes kislemezzel is elő kell állni. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Lennon, McCartney vagy akár Harrison újabb szerzeményei a jól bejáratott utakon haladva születtek volna, sokkal inkább az ismeretlen területek vonzzák mindhármukat.

Megosztás

Rácuppantak a poénkodásra, miegymásra

Úgy látszik, a Beatles ráállt a humor-témára. Lehet, hogy az egyre jobb barátjukká váló marihuánának is szerepe van ebben, de inkább arról van szó, hogy a gyakran sehová sem vezető dalszövegeiket igyekeznek a zenéjükhöz méltó szintre emelni.

Megosztás

Egy rémes és egy biztató dal az új lemez első felvételi napján

Ahhoz képest, hogy már hat hete mást sem csinálnak, mint dalt szereznek, indulhattak volna ígéretesebben is az új album tegnap megkezdődött felvételei.

Megosztás

Lennont ihleti a McCartneyéknál álló bál

Paul McCartney alkotóerejét nem először serkenti párkapcsolati feszültség. Északi nyárspolgárként elvárná a már több mint két éve mellette álló barátnőjétől, hogy lesse "ura" minden gondolatát, a tanult, déli színésznő viszont perspektivikusabb őszi elfoglaltságnak ítélte az Old Vic társulattal való turnézást. A jelek szerint McCartney nem tudta elmagyarázni Jane Ashernek, hogy ez miért nem tetszik neki, így aztán fogta a gitárját, és mintha csak az élőbeszédét kísérné vele, dalba öntötte érveit.

Megosztás

Itt szivárog a következő Beatles-dal

Nem véletlenül ilyen nagy a csönd a Beatles háza táján. Hiába vezeti a Help! a listákat már vagy hat hete, a tavalyi és a tavaly előtti évhez hasonlóan a kiadó idén is elvárja, hogy az együttes kitermelje a második nagylemezt, így aztán október 12-én stúdióba is vonulnak. Az amerikai turné után most csak látszólag vannak tehát szabadságon, McCartney és Lennon gőzerővel írja az új számokat, Harrison sem tétlenkedik, Starr pedig apuka lett.

Megosztás

Ringo apa lett

Bizony, az esküvő napján Maureen már minden bizonnyal terhes volt. Szeptember 13-án hozta a világra a második Beatle-babát, örök hűséget pedig alig hét hónappal ezelőtt fogadott Ringonak.

Megosztás

7 idei dal, amelyek mellett a Beatles sem mehet el

A Beatles mindent elért, amit a popszakmában el lehet; az őket övező őrület töretlen, bár a két hete zárult amerikai turné néhány foghíjas fellépő helyszíne arra enged következtetni, hogy kopik irántuk az érdeklődés.

Megosztás

A Beatles szerződésbe foglalta a deszegregációt

Tegnap San Franciscoban véget ért az amerikai turné, a Beatles ma repül vissza Londonba. Még az utolsó fellépés is hozott némi izgalmat: rajongók egy csoportja áttört a biztonságiakon, és feljutott a színpadra. Az együttest sikeresen kimenekítették, majd a rend helyreállítása után tértek vissza, hogy kötelességtudóan befejezzék a koncertet.

Megosztás

Összekapták magukat: végre egy kiváló koncert

Elég ciki, hogy egyetlen Beatles-koncertlemezt sem sikerült még piacra dobni. A Capitol már a tavalyi Hollywood Bowl-béli fellépésre úgy készült, hogy ősszel kiadja, de - néhány dal kivételével - annyira kiábrándítónak bizonyult a hangminőség, hogy letettek róla. Most viszont új, ráadásul dupla lehetőséget kaptak: az elmúlt két este a Beatles újra a Hollywood Bowl-ban lépett színpadra, így még válogathatnak is a felvételek között.

Megosztás

Találkozás az LSD-vel és Elvisszel

Aktív pihenéssel használja ki Los Angeles-i szabadnapjait a négy liverpooli. A Gábor Zsazsától bérelt Beverly Hills-i házban magányosan el tudják ütni az időt, kivéve, amikor néhány hölgyrajongó helikopterrel száll föléjük, hogy onnan próbáljon a medencéjükbe ugrani. Nem sok híja volt, hogy meg is tegyék.

Megosztás

Balhé és pánik Minneapolisban

A New York-i gigakoncert óta az együttes nem nagyon lát mást, mint hotelt, repteret, stadiont: Toronto után jött Atlanta, majd következett Houston, Chicago, Minneapolis, Portland, most pedig Los Angelesben kapcsolódhatnak ki, pár napig ugyanis nincs fellépés.

Megosztás

Ugye milyen jó, ha hallani is lehet, ami a színpadon történik?

A New Yorkban indult észak-amerikai turné második, torontói állomásán Lennon úgy belejött a könyökkel glissandózásba, hogy szervizbe kellett vinni hangszerét, a tegnapi atlantai bulin így egy kölcsön Vox orgonán kísérhette le az I'm Down-t.

Megosztás

Ennyi ember koncerten még nem csápolt

Tavaly is, idén is léptek már fel stadionban. Ekkora közönség előtt azonban még soha. 55,6 ezer ember sikítozása közepette játszani akkor is zavarba ejtő feladat, ha a négy Beatle történetesen két éve ebben az őrületben éli az életét.

Megosztás

Lennon újra beszólt McCartneynak, ezúttal az Ed Sullivan Show-ban

A Blackpoolban két hete történteket még talán-talán lehetett ártatlan csipkelődésnek vélni, a tegnap esti Ed Sullivan Show során viszont Lennon már teljesen nyilvánvalóan adott hangot nemtetszésének partnere szólózása miatt.

Megosztás

Újra Amerikában

Tegnap érkezett a Beatles a New York-i Kennedy reptérre, a szervek azonban a korábbi tumultuózus jeleneteket elkerülendő csak a média munkatársait engedték a közelükbe, a rajongókat kilométerekkel távol tartották:

Megosztás

Beatles-feldolgozásba segít be három Beatle

Ha kezdő folk banda vagy, juss be a Cavernbe, vétesd észre magad Brian Epsteinnel, és máris ugyanannál a NEMS-nél menedzselnek, ahol a Beatlest. Nem kell beérned ennyivel: győzd meg a menedzsert, hogy egy Lennon-McCartney dalból többet is ki tudnál hozni, mint maguk a szerzők.

Megosztás

Boltokban a Beatles ötödik albuma

Majdnem sikerült az A Hard Day's Night-hoz hasonlóan kizárólag saját szerzeményekkel megtölteni a lemezt. Mivel azonban a That Means A Lot-tal és az If You've Got Trouble-lal felsültek, a Yes It Is-t és az I'm Down-t pedig kislemezek B-oldalán szórták el, kénytelenek voltak két feldolgozással kiegészíteni a tizenkét saját számból álló hanganyagot. A "Williams-napon" rögzített két dalból a Dizzy Miss Lizzy-nek jutott hely, a Bad Boy (egyelőre?) csak az amerikai piacon boldogítja a rajongókat. Starrnak, ahogy a Beatles For Sale felvételei során is történt, az utolsó pillanatban találtak megfelelő énekelnivalót: ez lett a színpadon korábban sosem (azóta már annál inkább) játszott Act Naturally.

Megosztás

Ilyen még nem volt: McCartney egyedül a Beatles színpadán

Lennon egoját McCartney a Can't Buy Me Love-val szurkálta meg először, a Yesterday-jel pedig valószínűleg maradandó károsodást okozott.

Megosztás

Segítség! Mozikban a Beatles második filmje

Ha Önnek mindegy, mit csinálnak, mit mondanak, csak látni akarja a négy Beatle-t, a moziban a helye. Minden más esetben jobban jár, ha csak a lemezeiket hallgatja.

Megosztás

Google Search Box

Ezen a blogon

A Beatles az első Abbey Road-i próbafelvételétől a feloszlásáig eltelt nem egész nyolc év alatt hozta össze azt a több mint egy tucat albumot és legalább még két lemezre elegendő dalt, amit. Ma egy termékenyebb banda ennyi idő alatt jó, ha három-négy lemezt készít és egyszer szintet lép. A Beatles ezzel szemben folyamatosan kísérletezve, hónapról hónapra haladta meg önmagát és versenytársait: 50 év távlatából ezt az életszagú progressziót éljük újra „real time”-ban.

Beatles 50 a Facebookon!

Címkefelhő

A Hard Days Night (30),A Taste of Honey (11),Abbey Road-i stúdió (77),Act Naturally (8),All My Loving (17),And I Love Her (6),Anna (6),Arthur Alexander (7),Ask Me Why (11),Baby Its You (6),Babys In Black (12),BBC (60),Beatlemánia (18),Beatles For Sale (11),Billy J. Kramer (16),Bob Dylan (5),Bob Wooler (5),Boys (11),Brian Epstein (75),Buddy Holly (5),Cant Buy Me Love (23),Capitol (17),Carl Perkins (14),Cavern Club (18),Chains (6),Chuck Berry (16),Cilla Black (5),Cynthia Powell (8),Daily Mirror (6),Day Tripper (14),Devil In Her Heart (5),Dizzy Miss Lizzy (9),Do You Want To Know A Secret (11),Easy Beat (5),Ed Sullivan (13),Elvis Presley (12),EMI (5),Empire Pool (5),Everybodys Trying To Be My Baby (8),film (5),From Me To You (38),George Harrison (157),George Martin (78),Gerry & The Pacemakers (8),Hamburg (5),Helen Shapiro (6),help (12),Help (14),Hold Me Tight (9),Honey Dont (6),How Do You Do It? (9),I Call Your Name (5),I Feel Fine (26),I Need You (5),I Saw Her Standing There (31),I Should Have Known Better (6),I Wanna Be Your Man (18),I Want To Hold Your Hand (33),If I Fell (7),If I Needed Someone (9),Ill Get You (13),Im A Loser (12),Im Down (12),Im Looking Through You (5),In My Life (7),interjú (15),It Wont Be Long (6),Jane Asher (17),Jimmie Nicol (8),John Lennon (211),Julian Lennon (5),Kansas City (10),karácsonyi lemez (7),koncert (58),Larry Williams (5),lemezfelvétel (37),Little Child (5),Little Richard (9),Long Tall Sally (25),Love Me Do (32),Matchbox (7),Mick Jagger (5),Misery (10),Money (Thats What I Want) (12),No Reply (5),Norwegian Wood (This Bird Has Flown) (9),Nowhere Man (9),P.S. I Love You (9),Paperback Writer (7),Paul McCartney (198),Pete Best (16),Peter Sellers (5),Please Mister Postman (5),Please Please Me (60),Pop Go The Beatles (23),Revolver (18),Richard Lester (7),Ringo Starr (137),Robert Freeman (6),Rock And Roll Music (8),Roll Over Beethoven (17),Rolling Stones (17),Rubber Soul (19),rádió (57),Saturday Club (7),She Loves You (51),Shes A Woman (20),Smokey Robinson (6),Thank You Girl (15),Thank Your Lucky Stars (10),The Hippy Hippy Shake (5),The Night Before (5),Theres A Place (6),Things We Said Today (6),Think For Yourself (5),This Boy (15),Ticket To Ride (18),Till There Was You (15),Tomorrow Never Knows (7),Tony Barrow (6),Twist And Shout (45),tévéfelvétel (33),Vee-Jay (5),We Can Work It Out (13),What Goes On (5),With The Beatles (18),Yes It Is (5),Yesterday (17),You Cant Do That (12),You Like Me Too Much (5),You Really Got a Hold On Me (9),Youve Got To Hide Your Love Away (5)