Beatles 50

Ha nem is túl komolyan, de felmerült, hogy ne fogadják el az MBE*-kitüntetést, a júniusi sajtótájékoztató után azonban már nem volt visszaút. A királyi ház döntését nem várt felhördülés követte: a szemforgató megnyilatkozások után többen is akadtak, főleg háborús hősök, akik visszaküldték a kitüntetéseiket, mivel nem óhajtottak azonos plecsnit viselni egy beategyüttessel.

Tegnap 9 egész órán át próbálták és vették fel a McCartney-Asher saga legújabb epizódjából építkező I'm Looking Through You-t. A szerző pár hete még arra kérte barátnőjét, próbálja megérteni az ő álláspontját is ("try to see it my way" - énekli az azóta már végleges formáját elnyert We Can Work It Out-ban), most viszont már úgy érzi, nem is ismeri a nőt, akivel veszekszik ("I thought I knew you, what did I know?").

Öt stúdiónap után egyértelműek a jelek: a Beatles sokkal jobb formában van, mint az Help! felvételeinek hasonló idejében. Ehhez persze az is kell, hogy most nem rohannak sem filmet forgatni, sem turnézni, van idejük a stúdióban farigcsálni a részleteket, de ezek a körülmények nem jelentenének sokat, ha nem vadásznának hárman is új dalszerzési területeken.

Bár Paul McCartney és John Lennon egy ideje már nem vállvetve írják dalaikat, továbbra is a legjobbat hozzák ki egymásból. A félkész We Can Work It Out mccartney-s verzéihez tökéletesen illeszkedő, de eltéveszthetetlenül lennonos középrészt kanyarított a szerzőtárs.

Tegnap nem volt valami nagy formában az együttes, szerencse, hogy nem az Abbey Roadon kellett folytatniuk a lemezfelvételeket, hanem a Marquee Studioban gyűltek össze, hogy a szokásos ökörködésekkel tarkított karácsonyi kislemezüket rögzítsék, amelyeket hagyományosan a rajongói klubok tagjai kapnak meg exkluzívan.

Harrison dalának véglegesítésével kezdődött a tegnapi stúdióülés. A Don't Bother Me, az I Need You és a You Like Me Too Much után az If I Needed Someone így már a negyedik szerzeménye Harrisonnak, ami megjelenhet - és még alig kezdődtek meg a lemez felvételei. A nap nagy dobása azonban vitán felül az In My Life.

Karácsony előtt nem csak egy új albummal, hanem egy a slágerlistákat újra meghódítani képes kislemezzel is elő kell állni. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Lennon, McCartney vagy akár Harrison újabb szerzeményei a jól bejáratott utakon haladva születtek volna, sokkal inkább az ismeretlen területek vonzzák mindhármukat.

Úgy látszik, a Beatles ráállt a humor-témára. Lehet, hogy az egyre jobb barátjukká váló marihuánának is szerepe van ebben, de inkább arról van szó, hogy a gyakran sehová sem vezető dalszövegeiket igyekeznek a zenéjükhöz méltó szintre emelni.

Ahhoz képest, hogy már hat hete mást sem csinálnak, mint dalt szereznek, indulhattak volna ígéretesebben is az új album tegnap megkezdődött felvételei.

Paul McCartney alkotóerejét nem először serkenti párkapcsolati feszültség. Északi nyárspolgárként elvárná a már több mint két éve mellette álló barátnőjétől, hogy lesse "ura" minden gondolatát, a tanult, déli színésznő viszont perspektivikusabb őszi elfoglaltságnak ítélte az Old Vic társulattal való turnézást. A jelek szerint McCartney nem tudta elmagyarázni Jane Ashernek, hogy ez miért nem tetszik neki, így aztán fogta a gitárját, és mintha csak az élőbeszédét kísérné vele, dalba öntötte érveit.

Nem véletlenül ilyen nagy a csönd a Beatles háza táján. Hiába vezeti a Help! a listákat már vagy hat hete, a tavalyi és a tavaly előtti évhez hasonlóan a kiadó idén is elvárja, hogy az együttes kitermelje a második nagylemezt, így aztán október 12-én stúdióba is vonulnak. Az amerikai turné után most csak látszólag vannak tehát szabadságon, McCartney és Lennon gőzerővel írja az új számokat, Harrison sem tétlenkedik, Starr pedig apuka lett.

Bizony, az esküvő napján Maureen már minden bizonnyal terhes volt. Szeptember 13-án hozta a világra a második Beatle-babát, örök hűséget pedig alig hét hónappal ezelőtt fogadott Ringonak.

A Beatles mindent elért, amit a popszakmában el lehet; az őket övező őrület töretlen, bár a két hete zárult amerikai turné néhány foghíjas fellépő helyszíne arra enged következtetni, hogy kopik irántuk az érdeklődés.

Tegnap San Franciscoban véget ért az amerikai turné, a Beatles ma repül vissza Londonba. Még az utolsó fellépés is hozott némi izgalmat: rajongók egy csoportja áttört a biztonságiakon, és feljutott a színpadra. Az együttest sikeresen kimenekítették, majd a rend helyreállítása után tértek vissza, hogy kötelességtudóan befejezzék a koncertet.

Elég ciki, hogy egyetlen Beatles-koncertlemezt sem sikerült még piacra dobni. A Capitol már a tavalyi Hollywood Bowl-béli fellépésre úgy készült, hogy ősszel kiadja, de - néhány dal kivételével - annyira kiábrándítónak bizonyult a hangminőség, hogy letettek róla. Most viszont új, ráadásul dupla lehetőséget kaptak: az elmúlt két este a Beatles újra a Hollywood Bowl-ban lépett színpadra, így még válogathatnak is a felvételek között.

Aktív pihenéssel használja ki Los Angeles-i szabadnapjait a négy liverpooli. A Gábor Zsazsától bérelt Beverly Hills-i házban magányosan el tudják ütni az időt, kivéve, amikor néhány hölgyrajongó helikopterrel száll föléjük, hogy onnan próbáljon a medencéjükbe ugrani. Nem sok híja volt, hogy meg is tegyék.

A New York-i gigakoncert óta az együttes nem nagyon lát mást, mint hotelt, repteret, stadiont: Toronto után jött Atlanta, majd következett Houston, Chicago, Minneapolis, Portland, most pedig Los Angelesben kapcsolódhatnak ki, pár napig ugyanis nincs fellépés.

A New Yorkban indult észak-amerikai turné második, torontói állomásán Lennon úgy belejött a könyökkel glissandózásba, hogy szervizbe kellett vinni hangszerét, a tegnapi atlantai bulin így egy kölcsön Vox orgonán kísérhette le az I'm Down-t.

Tavaly is, idén is léptek már fel stadionban. Ekkora közönség előtt azonban még soha. 55,6 ezer ember sikítozása közepette játszani akkor is zavarba ejtő feladat, ha a négy Beatle történetesen két éve ebben az őrületben éli az életét.

A Blackpoolban két hete történteket még talán-talán lehetett ártatlan csipkelődésnek vélni, a tegnap esti Ed Sullivan Show során viszont Lennon már teljesen nyilvánvalóan adott hangot nemtetszésének partnere szólózása miatt.

Tegnap érkezett a Beatles a New York-i Kennedy reptérre, a szervek azonban a korábbi tumultuózus jeleneteket elkerülendő csak a média munkatársait engedték a közelükbe, a rajongókat kilométerekkel távol tartották:

Ha kezdő folk banda vagy, juss be a Cavernbe, vétesd észre magad Brian Epsteinnel, és máris ugyanannál a NEMS-nél menedzselnek, ahol a Beatlest. Nem kell beérned ennyivel: győzd meg a menedzsert, hogy egy Lennon-McCartney dalból többet is ki tudnál hozni, mint maguk a szerzők.

Majdnem sikerült az A Hard Day's Night-hoz hasonlóan kizárólag saját szerzeményekkel megtölteni a lemezt. Mivel azonban a That Means A Lot-tal és az If You've Got Trouble-lal felsültek, a Yes It Is-t és az I'm Down-t pedig kislemezek B-oldalán szórták el, kénytelenek voltak két feldolgozással kiegészíteni a tizenkét saját számból álló hanganyagot. A "Williams-napon" rögzített két dalból a Dizzy Miss Lizzy-nek jutott hely, a Bad Boy (egyelőre?) csak az amerikai piacon boldogítja a rajongókat. Starrnak, ahogy a Beatles For Sale felvételei során is történt, az utolsó pillanatban találtak megfelelő énekelnivalót: ez lett a színpadon korábban sosem (azóta már annál inkább) játszott Act Naturally.

Lennon egoját McCartney a Can't Buy Me Love-val szurkálta meg először, a Yesterday-jel pedig valószínűleg maradandó károsodást okozott.

Ha Önnek mindegy, mit csinálnak, mit mondanak, csak látni akarja a négy Beatle-t, a moziban a helye. Minden más esetben jobban jár, ha csak a lemezeiket hallgatja.