Tegnap érkezett a Beatles a New York-i Kennedy reptérre, a szervek azonban a korábbi tumultuózus jeleneteket elkerülendő csak a média munkatársait engedték a közelükbe, a rajongókat kilométerekkel távol tartották:

 

A Warwick Hotelbe érkezve máris megtartották sajtótájékoztatójukat, amelyből szokás szerint kevés érdemi információt tudhattunk meg, a 250 egybegyűlt újságíró így is elégedettnek tűnt a fáradtan poénkodó együttes válaszaival. McCartney és Lennon egy rugóra járó agya egy ponton okot is adott erre: arra a kérdésre, hogy öt kontinens meghódítása után mégis milyen terveik vannak még, egyszerre vágták rá, hogy „a hatodik meghódítása”.

A kötelességét letudó együttes alig várta, hogy a szálloda magányába vonulhasson vissza, nem kizárólag azért, hogy a mai Ed Sullivan Show-hoz vagy a holnapi Shea Stadium-béli koncerthez töltődjenek energiával. Inkább a tavaly barátjukká avanzsált Bob Dylan társaságára vágytak, hogy ismét lazulhassanak vele egy kicsit.