A tegnapi, második stúdiónapon végleges formába öntötték az előző nap félbemaradt Another Girl-t és I Need You-t, hogy aztán az esti órákban rátérjenek Lennon eddigi talán legromantikusabb szerzeményére.
A felvétel előtt az EMI elnöke, Sir Joseph Lockwood (Lennon és Starr között) átadott pár díjat (forrás: Tumblr)
A Yes It Is behízelgő tónusát beárnyékolja az elhunyt édesanya vörös emléke, de a szerző saját büszkeségét is ostorozza, ami megakadályozza abban, hogy boldog lehessen.
A sorra elrontott felvételek alapján úgy tűnik, Lennon félkészen hozta a dalt a stúdióba, az énekszólamokat pedig ott helyben dolgozták ki.
Ahhoz, hogy képet kaphassunk a dal fejlődéséről, ha mást nem, az 1. és a 14. felvételt érdemes meghallgatni: a közepes Lennon-vázlatból komoly, háromszólamú mű született, ami doo-wopos stílusában ugyan a This Boy-ra emlékeztet (Lennon, McCartney és Harrison hangja ugyanúgy érvényesült akkor, mint most), mélységében messze túlmutat rajta.
