Aratják a Beatles exporttermését. Per pillanat mindkét mértékadó slágerlista élén a Bad To Me című Lennon-szerzemény áll – Billy J. Kramer és a Dakotas előadásában. A Do You Want To Know A Secret-től eltérően (ami két hétig már vezette a New Musical Express listáját, igaz, az első héten épp a From Me To You-val holtversenyben) a Beatles ezt sosem akarta maga megjelentetni. A barcelonai nyaralás során összeütött dalocskát Lennon május végén játszotta fel Krameréknek, ami így hangzott:

A Dakotas pedig ezt hozta ki belőle, a hallgatóság szerint eredményesen:

Halkan jegyezzük meg, hogy a B-oldalon is egy ezeréves Lennon-dal bújik meg, amit a szerző könnyű szívvel passzolt át feltörekvő barátainak. I Call Your Name a címe:

Kevésbé tűnik sikeresnek a pár hete Tommy Quickly által piacra dobott Tip Of My Tongue. McCartney szösszenetével tavaly novemberben még a Beatles is megpróbálkozott a stúdióban, de már akkor nyilvánvaló volt, hogy nem üti meg a szintet. Quickly – és nem utolsósorban az őt is szárnyai alá vevő Brian Epstein – mégis bízott benne, hogy egy Lennon-McCartney darab már önmagában elég az ismeretlenségből való kitöréshez, de nem jött be a számítása:

Vegyük észre, hogy mind a Dakotas, mind Quickly kislemezének címkéjén „Lennon-McCartney” jelenik meg szerzőként. A She Loves You tehát csak a Beatles-lemezek sorában volt az első hanghordozó, amelyen a megszokott „McCartney-Lennon” sorrend felcserélődött.

Dakotas_BadToMe_196307Forras_jpgr

Forrás: JPGR

TommyQuickly_TipOfMyTongue_196307_Forras_Eil

 Forrás: Eil.com

Hogy még nagyobb legyen a káosz, a jövő héten boltokba kerülő Fourmost-kislemezen – amelyen Lennon egyik első szerzeménye, a Hello Little Girl debütál – még „McCartney-Lennon” címke szerepel majd, pedig egy héttel később vették fel, mint a Dakotas a Bad To Me-t.

A kudarcos Decca-próbajátékon egyébként a Beatles is próbálkozott vele, de ahogy a legtöbb akkor játszott számot, később ezt is jó mélyre elásták:

Az 1963-as év eddigi listavezetőire tekintve két következtetést vonhatunk le. Az egyik, hogy az éppen csak felvillanó Elvis Presleyt leszámítva nincs közöttük amerikai előadó, ami a brit könnyűzene korábban elképzelhetetlen térhódítását jelzi. A másik, hogy mindezt a Beatles idézte elő, és a farvizén beúszó formációk tették színesebbé. Az alábbi táblázatban kiemelt előadók mind Brian Epstein által patronált csapatok; idén átlagosan minden második héten valamelyikük éllovasnak mondhatta magát.

Sikeres dalszerzőket viszont csak a Beatles adott. A Dakotas két listavezetőt is Lennonnak köszönhet, a Pacemakers pedig Mitch Murray számaival futott be – többek között azzal a How Do You Do It?-tel, ami a Beatlesnek az első perctől kezdve büdös volt.

Beatles50_Slagerlistak_1963_jan-aug

Listavezető kislemezek az Record Retailernél és a New Musical Expressnél 1963-ban (január-augusztus), heti bontásban

A tegnap megjelent She Loves You-nak vajon mennyi idő kell a csúcshódításhoz?