39 nappal a február 11-ei maratoni felvétel után (amit a Beatles 50 élőben közvetített) a mai napon boltokba került a Beatles bemutatkozó nagylemeze, a – február végén a listák élére felkúszó kislemezzel azonos című – Please Please Me.
A nyolc saját szerzemény mellett hat feldolgozásszámot felvonultató album talán jólfésültebb az együttes élő megszólalásánál, de még így is mellbevágó frissességet ígér a jó néhány éve mindenféle progressziót nélkülöző brit zenei szcénának. A részben már befutott, részben új és ígéretes saját szerzemények mellett figyelemreméltó találékonysággal értelmeztek át elsősorban amerikai illetőségű dalokat, s bár a színvonal nem egyenletes, a végeredmény nem csak ahhoz képest meggyőző, hogy tíz számot egyetlen nap leforgása alatt rögzítettek. (Sőt, valójában tizenegyet, de a Hold Me Tight című dal fennakadt a rostán; talán majd egy másik alkalommal felhasználják.)
Forrás: TheBeatles.com
A borítóra végül az EMI Manchester Square-i központjában Angus McBean által készített képek egyike került, pedig voltak ennél kreatívabb ötletek is. George Martin a londoni állatkert rovarháza előtt pózoltatta volna az együttest, de a vezetőség nem tartotta kívánatosnak, hogy holmi fiúzenekarok fürdőzzenek a magas presztízsű intézmény pompájában. Lelkük rajta.
Még ennél is korábban felmerült, hogy Off The Beatle Track névre hallgasson a bemutatkozó album, McCartney meg is próbálta papírra vetni a fejében fel-felsejlő borítót, de nem jutott messzire:
Forrás: BeatleSource
Végül adta magát, hogy a Please Please Me sikerét meglovagolva azonos címmel dobják piacra a nagylemezt is. A jó hangulatú, de semmitmondó képnél többet nyom a latban az a kevés szöveg, ami a borítóra került. A címadó sláger mellett kiemelték a Love Me Do-t is, amihez hozzáteszik a lényeget: „és további 12 dal”. Az üzenet világos: nem a slágerszámainkat díszítettük fel töltelékdalokkal; leszel szíves, Kedves Hallgató, mindegyiknek figyelmet szentelni. Legyen így!
I Saw Her Standing There (McCARTNEY-Lennon)
Kiváló döntés volt a lemezt ezzel a lökéssel indítani. McCartney beszámolása visszahoz egy keveset az eredeti koncepcióból: George Martin először azt szerette volna, hogy a Cavern Club Beatles-atmoszférája köszönjön vissza a lemezen, ezért fontolóra vette, hogy egy koncertet vegyenek fel, és abból vágjanak össze egy nagylemezre való anyagot. Hamar belátta, hogy a technikai feltételek nem adottak ehhez, így aztán kényszerűen (idő hiányában) csak annyi maradt a tervből, hogy komolyabb rájátszások nélkül rögzítették a számokat; a lemez tehát a stúdióban nyújtott „élő” teljesítményt tükrözi – többé-kevésbé.
A még Seventeen munkacímen rögzített szám sejtelmesebb címet kapott, és – ahogy annak a felvétel során drukkoltunk – az első nekifutásra rögzített verzió került a lemezre (a tapson kívül csak a 9. felvétel előtti beszámolással egészült ki). Az I Saw Her Standing There azonnal lefegyverzi a hallgatót, ilyen lakkozatlan, vérbeli rock and rollt brit előadó még nem dobott piacra.
Misery (McCARTNEY-LENNON)
Az eredetileg Helen Shapironak szánt dalt végül Kenny Lynchnek passzolták át, de tartották annyira életképesnek, hogy elkészítsék a maguk verzióját is. Ezzel együtt is nyilvánvaló, hogy nem sokat foglalkoztak vele, az egyetlen díszítés már George Martint dicséri, aki február 20-án az együttes távollétében zongorával takarta el a középrész Harrison-botlásait. Kár, hogy Starrt nem hagyták jobban kibontakozni, pedig ő igyekezett kitenni magáért (a 6. felvételen hallható 3:50-től).
A Misery a „tinglitangli” definíciója is lehetne, ha nem éreznénk a bőrünkön a maró öngúnyt. A napsugaras hangulat és az önsajnáló szöveg ellentéte öniróniában oldódik fel, amit az elúszásban produkált Lennon-kornyikálás tesz teljessé. A Lynch-féle verzió épp az előadó komolykodása és a szirupos kíséret miatt felejthető.
Nem túl gyakori jelenség, hogy egy dal két változata egyszerre látja meg a napvilágot, a Misery-vel most épp ez történik. A Beatles tehát nem csak hogy kisebb forradalmat visz végbe azzal, hogy első nagylemezén a 14 dalból 8 saját szerzemény, már exportra is termel (lásd még lejjebb a Do You Want To Know A Secret-et).
Anna (Go To Him) (Alexander)
Arthur Alexandernek nem ez az egyetlen dala, amire a Beatles felfigyelt, többet is műsoron tartottak korábban. Az Anna-t Lennon kedvelte meg, ami azért meglepő, mert nem annyira jellemző rá ez a kérlelő romantika. Ezzel és a megviselt torkával együtt sincs szégyellnivalója, sőt: az eredeti előadásmódjának mélységeivel ha nem is veszi fel a versenyt, a dal flottabbul szól a Beatles felvételén, ami nem csak fél évvel tűnik frissebbnek Alexanderénál.
Chains (Goffin-King)
A lemez egyik legsúlytalanabb dala lett, pedig nem kellett volna hozzá sok, hogy emlékezetes legyen a végeredmény. A háromszólamú ének alig-alig érvényesül, pedig a vokálozó Lennon és McCartney jobban teljesít az előretolt Harrisonnál. A lapos hangzásért azért is kár, mert a szöveg izgalmasabb és sötétebb világba vezetne, de ahhoz, hogy ez bárkinek feltűnjön, az előadáson sokat kellett volna javítani.
Boys (Dixon-Farrell)
Nem az egyetlen dal, ami első nekifutásra korongérettre sikerült, de az egyetlen, amit fel sem vettek újra. A legkevésbé technikás előadó, Ringo Starr nem hibázott, gond nélkül végigénekelte. Két év alatt, amióta színpadon tartják, biztosan volt már, hogy ennél hatásosabban játszották, de a lendület így is tekintélyparancsoló: kóstolót ad a Beatles színpadi karizmájából.
Ask Me Why (McCartney-LENNON)
Please Please Me (McCartney-LENNON)
Love Me Do (McCARTNEY-Lennon)
P.S. I Love You (McCARTNEY-Lennon)
Az első két kislemez mind a négy dala felkerült a nagylemezre, de George Martin mindegyikhez hozzányúlt a február 25-ei keverés során; a vájt fülűek kezdhetik vadászni a különbségeket, és a lemez sztereó verziója még meg sem jelent.
Fél éve még hatalmas presztízsvita kerekedett abból, hogy az együtteshez frissen csatlakozott Starr által lekísért két dal, vagy a George Martin meghívására a stúdióba érkezett Andy White által leütögetett felvételek kerüljenek a Beatles első kislemezére. A tavaly október 5-én megjelent korong A-oldalán végül a Starr-féle Love Me Do és a White-féle P.S. I Love You kapott helyet. Az azóta felszálló ágban lévő együttest ma már ez olyannyira nem foglalkoztatja, hogy Martin egymaga hozta meg azt a döntést, hogy a nagylemezre mindkét szám White által feljátszott változatát tette. A Love Me Do újabb verziója is újdonság tehát a tíz újonnan rögzített dal mellett.
Baby It’s You (David-Williams-Bacharach)
A Boys mellett ez a másik Shireless-feldolgozás, de annál jóval furcsább választás. Szívhez szóló dalból van bőven a lemezen, erről minden további nélkül le lehetett volna mondani (ki tudja, ha a Hold Me Tight-tal elkészültek volna, talán épp ez maradt volna le a lemezről). A súlytalan alapanyagot részben a George Martin által utólag feljátszott celesta, részben Lennon szenvedélyes előadás-módja menti meg (a hosszú felvételi nap utolsó előtti dalaként játszották fel, Lennon meghűlt hangszálai ekkorra járódtak be igazán, hogy aztán alig kétpercnyi szufla maradjon csak bennük [lásd Twist And Shout]).
Do You Want To Know A Secret (McCartney-LENNON)
Ezt a Lennon-szösszenetet már hónapokkal ezelőtt felajánlották Billy J. Kramernek, aki végül tegnap rögzítette a Dakotas nevű együttesével. Hogy Lennon hol is prüntyögte fel a számot Kramernek, már elmeséltük, ennél figyelemreméltóbb, hogy a Beatles ilyen rövid idő alatt is mekkora lépéselőnyre tett szert versenytársaival szemben. Mire Kramer eljutott odáig, hogy a nagy siker reményében egyáltalán feljátssza a Do You Want To Know A Secret-et, a dal szerzői már egy jóval magasabb színvonalú kislemez felvételén is túlvannak, ami csőre töltve várja, hogy piacra kerüljön.
A dalocska ezzel együtt is hallgatható, arra mindenképp alkalmas, hogy Harrison szólóénekesként is bizonyítson.
A Taste Of Honey (Scott-Marlow)
Az eredeti dal fényévekre van az együttes stílusától, McCartneynak mégis sikerült ráaggatni valami Beatles-szerűt. Ősszel még nem hangzott túl meggyőzően színpadon, Martinnak azonban sikerült kiegyenlítenie a tempózavarokat, és a keverés során is jó munkát végzett. A végén még az is lehet, hogy nem csak az idősebb hallgatóknak fog tetszeni.
There’s A Place (McCartney-LENNON)
Ezzel a számmal indult a nagylemez maratoni felvétele, az elején még nagyon döcögött is, de ahogy a lámpalázmérőjük lejjebb kúszott, úgy lett egyre felszabadultabb ez a szám is. A végeredmény még azzal együtt is bájos, hogy jó néhány hiba kijavítására nem maradt energia.
Twist And Shout (Medley-Russell)
A több mint tizenkét órája feszített tempóban zajló lemezfelvétel végére hagyták a legnagyobb dobást. Lennonnak már alig volt hangja, de minden fizikai korlátját legyőzve lenyűgöző teljesítményt nyújtott; első nekifutásra hibátlanul rögzítették a brit stúdiókban még sosem tapasztalt erejű számot. A végre a lemezboltokba került sistergő végeredményhez nincs mit hozzátenni, legfeljebb a felvétel élő közvetítését tudnánk megismételni.
