„Egy Merseyside-i feltörekvő együttest, a Beatlest üdvözöljük ma este. A nevekkel tisztában vagyok, ezeket most megpróbálom az arcokkal is összepárosítani. Szóval, maga John Lennon, igaz?” Ezzel a könnyedséggel vezette fel a Beatles első valódi rádióinterjúnak nevezhető beszélgetését Monty Lister, a Cleaver and Clatterbridge kórház belső rádióállomásának riportere.

Bár aligha médiatréningezték az együttest, nem ordít a hétperces beszélgetésről – amit tegnap rögzítettek és ma kerül adásba –, hogy kezdő nyilatkozókat faggat a kérdező: lényegre törően fogalmaznak, egymásra is reflektálnak, helyenként még viccesek is. Bele fognak ebbe jönni. Az pedig egyenesen szívet melengető, hogy Starr számon tartja, hány hete tagja a bandának – más kérdés, hogy kilencet mond, pedig van az már tíz is.

 

Paul McCartney, John Lennon, Ringo Starr, Malcolm Threadgill, Monty Lister, George Harrison

Forrás: BeatleSource (ugyanitt az interjú meghallgatható, itt pedig elolvasható)

Egy Harrisonhoz ügyetlen átkötéssel intézett kérdésre McCartney az, aki kerekperec kimondja, hogy Lennon az együttes vezetője. A hallgatóság számára ez nem nagyon jön át, Lennon sokkal visszafogottabb McCartneynál, aki kifejezetten rutinos nyilatkozónak hat. Tőle tudjuk meg azt is, hogy akár ő, akár Lennon a dalszerző, az kettejük neve alatt jelenik meg. Furcsa is, hogy Lennon nem csinált hiúsági kérdést abból, hogy az első kislemez mindkét száma elsősorban partnere szerzeménye.

Ha hatalmas újdonságok nem is, az kiderül az interjúból, hogy dolgoznak a legutóbb még könnyűnek találtatott Please Please Me-n, és mindent el fognak követni azért, hogy ne kelljen más szerző számát kislemezre venniük.

Nem csak ezért fontos a mai nap. Este először léphetnek fel Liverpool egyik legelőkelőbb helyén, az Empire Theatre-ben, olyan előadók társaságában, mint Craig Douglas, Jet Harris, Kenny Lynch és (már másodszor) Little Richard. Valószínűleg az is felszabadítóan hat, hogy a legfrissebb fejlemények szerint mégsem kell attól tartani, hogy egy atomháború keresztülhúzná a Beatles világhódító ambícióit.