Hivatalos: a Beatles mind a négy tagja októberben kitüntetést vehet át a királynőtől, ezzel a Brit Birodalom Tagjaivá (MBE*) válnak. Hogy mi is az az MBE, néhány hete még maguk sem tudták, ez a három betű leginkább „Mr. Brian Epstein”-t jelentette számukra.

 

A ma délutáni sajtótájékoztatóra Lennon potom hetven perces késéssel érkezett, de így sem tudta elkerülni, hogy a kamerák kereszttüzében kelljen örülnie az elismerésnek. Bár mindannyiukban felmerült, elfogadják-e egyáltalán, komolyan valószínűleg csak Lennonban fogalmazódott meg, hogy akár vissza is lehetne utasítani. A brit szemforgatás, ami a Buckingham Palota döntését borítékolhatóan övezni fogja, a többiekkel együtt őt is szórakoztatja majd: méltó-e egy popegyüttes arra a kitüntetésre, amivel a nemzet nagyjai, gyakran háborús hősök előtt szokás tisztelegni? Stb., stb.

Forrás: Zetaboards

A sajtótájékoztatón, ahogy az várható volt, rá is játszanak erre. Véletlenül sincs egy komoly mondatuk sem, ha csak Lennonnak azt a megszólalását nem tekintjük annak, amelyben kifejti, azért kapják a kitüntetést, mert csinos mennyiségben termelték az adófontokat a brit költségvetés számára.

Videók a délutáni sajtótájékoztatóról:

A történeti hűség kedvéért idézzük fel, hogy Harold Wilson már tavaly, még ellenzéki vezetőként igyekezett politikai tőkét kovácsolni a Beatles népszerűségéből. Akkor még csak a „Show Business Personalities Of 1963” díjat vehették át a kezéből, ma már miniszterelnökként ő terjesztette föl az együttest a királynőnek MBE-re. A hála mégis létező fogalom a politikában?

*Egészen pontosan ennek a címnek a birtokosai lesznek: „Member of the Most Excellent Order of the British Empire”