Bensőséges pillanatot kapott el a Southern Television operatőre. Pault valami gyomorinfluenza kínozhatja, és bár próbált róla nem tudomást venni, épp az interjú során kezdte igazán rosszul érezni magát. Szokatlanul keveset szólt, majd kis híján ki is sétált a képből.

Ha eddig nem tudtuk volna, most láthatjuk, Johnnal mennyire érzik egymás rezdüléseit: 2:05-nél észreveszi, hogy valami nem stimmel Paullal, s miközben próbál nem kilépni az interjúalany szerepéből, aggódva vissza-visszatekint barátjára. A basszusgitáros szavak nélkül reagál, de hogy ez azt jelenti, „mindjárt összeesem, de tartom magam”, vagy azt, hogy „ne reménykedj, túlélem”, csak ők tudhatják. Johnt közben a profizmusa sem hagyja cserben: figyeli a beszélgetést, és egy ügyefogyott poénnal kapcsolódik is George élménybeszámolójához.

Beatles_Interju_19631112_Forras_BeatlesInterviews

Forrás: The Beatles Interviews

Egy biztos, a ma esti portsmouthi fellépést Paul nem tudja vállalni, és a többiek nem hajlandók nélküle színpadra lépni. 4000 helyi rajongó durva kiakadására lehet számítani, de ahogy Brian Epsteint ismerjük, már egyezteti is az új időpontot.

Az interjú leirata itt olvasható.