Másodszor fordul elő, hogy a nagy dobásnak szánt szám a B-oldalra fér csak fel. A From Me To You ugyanúgy a célegyenesben előzte be a Thank You Girl-t, mint most a She Loves You az I’ll Get You-t. A fő különbség abban áll, hogy márciusban egy kategóriákkal jobb dal szorította háttérbe a másikat, most viszont legalábbis véleményes, melyik az értékesebb.
A dalszöveg tekintetében egyik sem érettebb a másiknál; a She Loves You hozzáadott értéke, mint már megírtuk, legfeljebb abban áll, hogy egy harmadik személyt is beépítettek a történetbe. Mivel mindkét szám „yeah”-központú, az óceán túloldalára felhúzott orral tekintők így is úgy is hüledezni fognak a hallatlan szemtelenség hallatán. Lennon és McCartney ezt még tetézi is az I’ll Get You-ban a már-már túlzásba vitt liverpooli tájszólással, végképp összezavarva azokat, akik megfejtést keresnek a produkcióban.
A B-oldalas dal fő versenyelőnye a magától értetődő természetességgel kidolgozott középrész. Egy töltelékszámban untig elég lett volna egy hangszeres betéttel megismételni a fő témát, de a szerzők nem érték be ennyivel: két verze és refrén után a dal váratlanul új irányt vesz, és csak ezt a kirándulást követően tér vissza az eredeti fonálhoz. A középrész annyira üdítő, hogy az ember hajlamos azt gondolni, önálló dalt is lehetett volna fabrikálni belőle, de a szerzők nagyvonalúságára és mértéktartására jellemző, hogy meg sem ismételték ezt a néhány ütemet. (A From Me To You-ban még kétszer is elhangzott a – jóval hangsúlyosabb – középrész.)
Forrás: Walk In Silence
Az I’ll Get You mégsem veheti fel a versenyt a She Loves You dübörgő lendületével, ami a szerzők felszabadult éneklése mellett legalább annyira Starr teljesítményének is köszönhető. Harrisonra sem lehet panasz: mind a hangszerével, mind az énekhangjával fontos adalékot szolgáltat, és ne feledkezzünk meg George Martinról sem, aki a látszólagos „in medias res” indítást javasolta: a refrént bár rögtön az elején ellövik, a csúcspontot egészen a második verze végéig késleltetik, ami egy nagy – a Twist And Shout-ot idéző – „ooh”-val érkezik el. A She Loves You nem büszkélkedhet ugyan középrésszel, de nem is hiányzik neki. Helyette valószínűleg minden idők leghatásosabb befejezését tudhatja magáénak: az ismételgetés, a kiállás, majd a „yeah yeah yeah” nyomatékosítása ellenállhatatlan vágyat ébreszt, hogy visszarakjuk a tűt a korong szegélyére.
John Lennon és Paul McCartney a legjobbat hozzák ki egymásból. Magukban is írogatnak dalokat, amelyekhez később hozzátesz a partner, de az igazán elsöprő erejű produktumok – eddig legalábbis – azok, amelyeket teljes együttműködésben hoztak létre. A ma piacra került kislemez mindkét oldala ezt igazolja. És még valamit: Lennon egójának térnyerését. Bár társai eddig is az együttes vezetőjeként tekintettek rá, a dalszerzésben McCartney volt kezdeményezőbb, valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy az ő neve állt elöl az eddig megjelent három kis- és egy nagylemezen. Ma ez megváltozott. A She Loves You és az I’ll Get You már nem a McCartney-Lennon, hanem a Lennon-McCartney páros szerzeményeként került a boltokba.
