Van úgy, hogy a rossz előérzet sem képes felkészíteni az embert az elkerülhetetlen pofonra. Ezúttal Ringo Starr kapott egy csattanósat, de a többiek is beleszédültek.
Ahogy a négy Beatle tegnap délután bemasírozott a stúdióba, a már jól ismert arcok mellett egy üzemkész dobfelszerelés és egy erős harmincas tag fogadta őket. Szívélyes bemutatkozás után két dolog derült ki az illetőről: 1. Andy White-nak hívják, 2. ezen a stúdiónapon ő dobol.
Andy White (forrás: Paul McCartney Fan Club)
Még egy hónapja sincs, hogy Starr csatlakozott az együtteshez, de jól tudta, elődje kipenderítése nem volt független az Abbey Roadon nyújtott teljesítményétől. A Pete Bestet magabiztosan váltó dobos aligha számolt azzal, hogy ő is könnyűnek találtatik a stúdióban, erre tessék: előzetes értesítés nélkül egy tapasztaltabb ütősre bízzák az ő feladatát, neki pedig a rumbatök csörgetésével kell beérnie.
Bár a helyzet kétségkívül bizarr, hamar kiderült, senki nem akarja Starrt Best sorsára juttatni. White mandátuma kizárólag erre a napra szólt, és nem is volt más dolga, mint rutinjával egyben tartani a zenekart a felvétel során.
Neki is álltak a P.S. I Love You-nak, amivel viszonylag gyorsan, tizedik nekifutásra el is készültek. A „levéldalt”, amit a lányrajongók miatt tartottak a koncertek műsorán, Paul McCartney még Dot Rhone-nak írta (jelentéktelen körülmény, hogy már nincsenek együtt). Behízelgő hangulata és az erőteljes verzerefrén miatt még a kislemez A-oldalára is esélyes volt, de mivel már ilyen című dallal többen is sikert arattak, a fő szám a Love Me Do maradt.
Starrt gyönyörködtethette a változatosság: a Love Me Do alatt a rumbatököt csörgődobra cserélhette. Harmadik alkalommal, harmadik felállásban vették fel ezt a számot, de még mindig lassan haladtak vele, a tizennyolcadik nekifutás hozta csak meg a produceri áment. Bár a friss verzió némileg letisztultabb, mint az egy héttel korábbi, a Beatlesnek hivatalból nem tetszhetett annyira, mint a Starr-ral készült anyag. A döntés a kiadó kezében van, de az együttes határozottan a múlt heti felvételt szeretné viszonthallani a korongon. Márpedig a Parlophone aligha azért szerződtetette White-ot, hogy a vele készült szalagokat leselejtezzék.
Az éjszaka közepén előhozakodtak még Lennon dalával, a Please Please Me-vel is, de ez a Roy Orbison-os melódia nagyon nem kiforrott még. A felvételek végére beeső George Martin is így látja (ezen a napon Ron Richards dirigált), de valamit mégiscsak megszimatolhatott benne. Nem vetette el ugyanis teljes egészében, hanem azt javasolta, gyorsítsák fel, és írják át több énekszólamra, akkor talán még lehet is belőle valami. Hogy a dalszöveg kétértelműségére (vagy inkább egy-?) a londoni urak felfigyeltek-e, nem tudni.
A Beatles akármekkora megdöbbenéssel fogadta is az átmeneti doboscserét, egészen jó hangulatban sikerült befejezni az első kislemez felvételeit, amelyen – ez már biztos – két saját szerzemény jelenhet meg. Csak találgatni lehet, milyen lesz a fogadtatása, de az eddigi visszajelzések alapján nehéz volna elképzelni akkora bukást, hogy a Parlophone elzárkózzon a további együttműködéstől.
